Azt gondoltam, hogy azzal kezdem: kedves barátaim és ellenségeim, de ez olyan barátságtalanul kezdődne, inkább azt mondom, hogy kedves opponensek. Nem könnyű értékelni egy múltbeli és egy jelenbeli helyzetet, főleg olyan szituációban, amikor az ember hivatalban van, és a hivatal köt. Ennek ellenére megpróbálom a hivatal véleményét és egy állampolgár véleményét is elmondani.

Egyesek szerint minden baj a rendszerváltozással kezdődött. Én nem osztom ezt a véleményt: már a rendszerváltozás előtt elkezdődött valami. Egy pár perces történelmi visszatekintéssel kezdem a vámigazgatás, a vámpolitka és a gazdasági politika kérdéseit. Nem fogom önöket untatni, azt megígérem.

Van egy alapelv az alkotmányban, ha megengedik, felolvasom: „ A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles vagyoni és jövedelmi viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.0 Ez a 70/I. paragrafusa az Alkotmány-nak. Ez elég régóta él, és ez az ún. alkotmányjogi definició meghatározza azt, hogy a társadalomnak hogyan kéne működnie, milyen anyagi feltételek és milyen elosztás mellett. Ez az elosztás azonban az új gazdasági mechanizmus idején - nagyon messzire megyek vissza - 1968. április 23-án volt egy KB ülés, ahol kitalálták, hogy a kenyér nem 3,60 és a dollár nem 22 forint. És hatékonykodni kell, hisz a vámpolitika a gazdaságpolitikának nagyon fontos része. Mivel azt nem sikerült megvalósítani politikai okokból - tessék a csehszlovákiai eseményekre gondolni - a hetvenes években elkezdődött azért egy fejlődés a gazdaságpolitikában, amikor már hatékonykodtak a vámok, és az ún. brüsszeli nomeklatúra alapján már tudtunk büntetővámokat kiszabni, tudtunk preferenciális vámeljárásokat biztosítani, de nem érte el a kívánt hatást már akkor sem. Pl. a nagy sikert megért John Dér program, aki egy Dér János nevezetű magyar ember volt, és megalkotta Amerikában a farmergazdaságot. A John Dér gépeket a hetvenes években úgy sikerült behozni, a hatékony vámpolitika révén, hogy háromszoros vámot szabtunk ki az eredetinél, és ezzel lelassítottuk a mezőgazdaság harmadik szocialista átszervezését. Az első az volt, mikor beküldték a parasztot a tsz-be, a második amikor visszaküldték, és a harmadik ez a technikai átszervezés, tehát ennek volt értelme, hiszen az iparszerű termelési rendszereket kellett volna megvalósítani. Ez nem sikerült már abban az időben sem, és öngólt rúgtunk, mert Dér János Szarvasól kiszármazott kollégánk vámkötelesen, büntetővámokkal tudta csak behozni a termékeket. Addig játszadoztunk a magas vámtételekkel, amíg elvesztettük a piacainkat. A valamikori Európai Unió, ahova most igyekszünk - azt hiszem, akkor még hatok voltak - húshegyeket, vajhegyeket kezdtek termelni, és akik mezőgazdasági importőrök voltak, azok pillanatok alatt exportőrökké váltak. A nyolcvanas évekről ne beszéljünk - máris ott vagyunk az ún. rendszerváltozás időszakában. Az utolsó szocialista kormány ilyen nagyon kedves hangulatjavító intézkedést hozott létre a szakterületemen. Ennek sok példája volt: megemelte az utazási lehetőséget, több valutát adott, akkor volt a mélyhűtő-láda szezon, hozták be... Erre az időszakra tehető, hogy pl. a mozgássérültek vámkedvezményével vámmentesen lehetett behozni az autócsodákat. Nem akarom önöket elkeseríteni: az ország 70 %-a mozgássérült volt. Higgyék el, hogy mindenkinek pecsétes papírja volt róla, bizottságok állapították meg a mozgáskorlátozottságot, és öreg anyókák jöttek bottal, és hozták be az elegánsnál elegánsabb autókat. Mindenki tudta, miről van szó, és mindenki cinkosan összekacsintott. Eltelt egy jó idő, mire egy-két ember ellen vádat emeltek.

Majd jött a rendszerváltás. Teljesen váratlanul érte az egész társadalmat, a jogásztársadalmat is, a jogalkotókat is: Hosszú ideig a demokratikusan megválasztott kormány azzal foglalkozott, hogy milyen legyen a zászló, a címer, de nem foglalkozott a gazdasággal. Ha hiszik, ha nem, annak idején el kellett menni az Egyetemi Könyvtárba és definíciókat másoltak ki a cégbíróság jogászai. Mit jelent az, hogy korlátolt felelősségű társaság például. És elő kellett venni az első világháború előtti vámkódexot, ahol a tárgyi apport, a tőkeapport és egyebeket értékeltünk. Bárándi ügyvéd úr akkor már egypár ilyen pert fel is vállalt, vámmentesség, kiviheti-e a tőkeapportot vagy nem viheti ki... Még mindig nem rendült meg a társadalom, sem a jogalkotók, mert úgy gondolták, hogy ez egy rendkívüli helyzet. A cégbíróságra úgy lehetett benyújtani az ún. bejegyzési kérelmeket, hogy ma beraktam, majd egy hét múlva beküldtem a Gizikét, a titkárnőt és visszavettem. De ha megjelent a cégbírósági iktatóbélyegzővel az APEH-nél, vagy a vám és pénzügyőrségnél a kedves ügyfél, holott nem volt bejegyezve, majd 8 vagy 10 vagy 15 hónap múlva jegyezték be, az akkor érvényes és vonatkozó jogszabályok szerint olybá kellett venni, mintha teljes jogú bejegyzése lett volna.

Természetesen az ország egyik fele olajjal fűtött, a másik fele olajjal közlekedett, és az apport vámmentessége, illetve a tőkeapport kivihetősége és felhasználhatósága után jött a következő nagy sokk, az eltérő árrendszerekből fakadó meggazdagodás lehetősége. Sokan foglalkoztak ezzel, de azt kell mondanom, hogy a mai eszünkkel nem tudjuk megítélni az akkori jogi, közgazdasági és gazdaságpolitikai kérdéseket, mert akkor nem tűntek ilyen súlyosnak, és azt mondja a korabeli minisztériumi vezető, kormánytag vagy vámtisztviselő vagy rendőr, hogy kérem, kettős árrendszernek kellett lenni, hiszen aki fűtött vele, az nem tudta megfizetni azt a pénzt, mert szociális és egyéb problémái voltak, mint aki azzal közlekedett. Ugyanazon termékről volt szó. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy állampolgárok alapvető jogait érintő jogi szabályozás nem volt megfelelő szintű. Már Kulcsár tanár úr a nyolcvanas években, a volt igazságügyminiszter, kimondta, hogy a törvényerejű rendelet gyakorlatilag illegitim - valahogy így fogalmazott - hiszen nem a parlament hozta, hanem utólag hagyták jóvá. De ezeket a jogi szabályozásokat olyan alacsony szintű jogszabályokra bízták, mint miniszteri rendeletek és VPOP utasítások. Pedig fizetési kötelezettséget állapított meg, végrehajtási lehetőséget mondott ki. Ezt követően tovább romlott a helyzet, hiszen 92-ben olyan kintlevőségek maradtak meg az államkasszában, amelyek megrendítették a központi költségvetést.

A jogsértő gazdasági tevékenységek egy nagy részét a közgazdaságtudomány a termelés fogalomkörébe sorolja, melyek azonban nem kerülnek bevallásra az adóhatóságnál, a társadalombiztosításnál avagy egyéb közterhek, pl. a vámteher megfizetésénél. Így bár a megtermelt javak összegét növelik, nem veszik őket számba a nemzeti össztermék számításánál. Vagyis még a számításba sem kerültek be ezek a közpénzek, hiszen itt közpénzekről volt szó, és egy részük számba vételre került, de nem került beszedésre. 92 végén, 93-ban jutott el odáig az akkori pénzügyi kormányzat, hogy itt valamit tenni kell. A szigorításban gondolkodott mindenki, és a joghézagokat igyekezett betömni. Valamikor Klapka Györgyről írta az egyik közszolgálati média, hogy ő egy „joghézagkutató", és Arnold Mihály legjobb magyar tanítványa. Nagyon hízelgő volt végülis... Az ügyeskedés, a joghézagok kihasználása össznépi játékká alakult át. Egyik pillanatról a másikra arra jöttünk rá, hogy ebben az országban az ügyeskedés, a furfangos gondolkodás, a székely góbékkal megegyező szemléletváltás a meghatározó, s ez viszi majd előre a társadalmat. Ne felejtsék el, ennek volt ideológiai indoka is: hogy ki kell alakulnia a magyar burzsoáziának. És ezt szabadelőadásokon, és mindenütt másutt lehetett hallani. Hamis ideológia volt persze, ezt ma már tudjuk. De akkor, amikor arra számított mindenki, hogy a művészetet, a tudományt majd valaki szponzorálja, illetve támogatni fogja, mint az a boldog békeidőkben volt, hát ez természetesen nem jött be.

A további számbavétele a gondjainknak azt jelentette, hogy elindult egy olyan jogi szabályozás, amely a meglevő jogszabályi kereteken belül próbált rendet tenni, és a PM- ? vagy a PM-KKM ? együttes rendeleteket szélvész-sebesen elkezdték módosítgatni. Feltételeket írtak elő jobbról balra, van itt a háttéranyag, ami a jogtörténeti fejlődést mutatja, nyomon lehet követni közlönyökből, illetve olyan jogszabályokból, amelyek élnek. És kialakult egy káosz. Hiszen a jogi túlszabályozás is nagyon egyértelműen joghézagokat eredményez esetenként, és ezek fel- illetve kihasználása tovább folytatódott.

Én azt gondolom, hogy két úton indult el a magyarországi közpénzeknek a ... a polgári Magyarország kifejezését használva, az elfolyása, ahogyan ezt az új elvtársak használják, a régi klasszikus megoldás szerint ezek a korrupciógyanús, vagy szürke világ ... és ez valóban a renszerváltáskor vált nyilvánvalóvá. Nem azért, mert korábban ez nem volt, hanem akkor nyílttá vált például az, hogy a közpénz nevű valami ellenőrzés alá kerül. Ez korábban egyszerűen nem igazán merült föl. Hogy a költségvetéssel mi és hogy történik, arról persze minden évben ékes viták voltak a parlamentben. De az a kérdés például, ami (...)

Százmilliárdokkal tartoztak egymásnak, és ami a leginkább lényeges volt, a magyar államnak, amely adó-, vám- és társadalombiztosítási bevételeit nem tudta beszedni. Minden évben, a nyilvánosság előtt leginkább a HVG közölte a legnagyobb tartozók névsorát. Meglepő módon, ott nem Kovács János szerepelt, mint adócsaló, hanem tízmilliárdokkal állami vállalatok, amelyek a jövő évben is azok voltak, majd a következő évben is. Ebben persze semmiféle sikkasztás, még korrupció sincs, első menetben. Hát tehet arról a MÁV, hogy összeomlóban van, és egyfolytában növeli az adósságát ? Igen ám, de amikor kialakult az a helyzet, a demokratikus parlamentben, amely elvileg a közpénzek ellenőrzésén alapszik, hogy természetes módon, 1990 és 2001 között, folyamatosan, a parlament által vagy annak megkerülésével, de nyilvánosság előtt, elengedik tárcák, tehát szabályosan minisztériumok állami intézmények adósságait, méghozzá azon az alapon, hogy ... milyen alapon ? Vagyis a kérdés az, és most csak néhány ügyet említenék föl, - ez egyébként kormányfüggetlen. Az Antall kormány egész időszakában folyamatosan elengedte a legkülönbözőbb tárcaadósságokat. Mondván, tehet arról a Hadügyminisztérium, hogy nem tudja kifizetni, tehet arról a Belügyminisztérium ? Majd megérkezett a Horn kormány és azzal kezdte, emlékezhetnek, Keleti György föltűnt a tv képernyőjén, és a nézők szemébe mondta: Nem tudjuk kifizetni, sajnos a honvédség nem tudja kifizetni. Nem is fizette ki az adótartozásait. Majd utána felépítették a Teve utcát az elvtársak, és utána elengedtük a rendőrségét. Majd elkezdték egy kicsit kaparni, és kiderült, hogy az APEH is tartozik. Először azt hitték, hogy csak a Tb-nek, később kiderült, hogy adótartozása is van. Most nevetünk rajta, de ezek után, képzeljük el... De alig néhány hete engedték el a magyar televízió adósságát idestova ... hányadszor ? Ki tudja ezt megszámolni ? Ha Kovács János ennyiszer csalna adót, ennyiszer engedné meg, mint a háromnevű, hogy tíz milliárd ... itt tíz milliárd a hiány. Hol van a közpénz, kérdezi erre a szúrós tekintetű bíró.

Nem kacsint itt senki össze, de nem kérdezte meg egyetlen bíró sem, mi lett ott a Teve utcába beépítve ? Ott nem Kőmíves Kelemenné van beépítve, hanem több milliárd államvagyon. Amit majd a Postabank ügynél esetleg kideríthetne - amely sose fog kiderülni, mert a Postabank ügy sem fog kiderülni, az hitelezte az egész székházat - ennek következtében ott leírtunk valamit... Én most nem akarom, mert nincs itt szegény Kovács Zoli, a médiát ... de arról már hallottunk, hogy a Teve utcában hogyan árultak aranyat, de hogy maga a Teve utca, úgy ahogy van, a székház, egészében micsoda? Ki a nyavalya számolt el vele? És most csak a rendőrséget mondtam, amely egyébként rendünk legfőbb őre és szolgál és őriz és véd.

Ez helyes is meg jó is. Csak megjegyeztem, hogy ez az egyik oldala, én egyébként a passzív oldalnak tekintem, és akkor gyorsan mondanék valamit az aktív oldalról. Ebbe belekezdett a parancsnok úr, és én csak megerősíteni szeretném. Az aktív oldal, véleményem szerint - én sem hiszem, hogy a joghézaggal kezdődött, hanem amikor aktívan, egy kormány elkezd közpénzen fekete üzleteket végrehajtani. Nem más, nem Kovács János állampolgár, hanem maga a magyar köztársaság kormánya. Tudom, hogy politikailag teljesen indokolt volt, mindenki nagyon boldog attól, hogy a fejlődő Horvátországnak, Tudjmannak eladtunk kalasnyikovot... Ezt állampénzen vásárolták, valaki elvámolta, mint gépet ... Valaki átvitte a határokon, így. Egymilliárd forint eltűnt egyébként a Technika vállalatnál, azóta se került elő, a horvátoknak nem fizették ki, illetve a horvátok pénze, mert nem szállították az utolsó részt. Leszállította a magyar kormány a fegyvert úgy - én ezt egyszer már a frankhamisításhoz hasonlítottam - .. Tudom, hogy lehet törvényesen ilyet csinálni, a szövetségeseinkkel, csinálták egyébként, Helmut Kohlnál a pártfinanszírozásnál előkerülhetne, mert a németek is csinálták. De az isten szerelmére, a Szovjetunióból hoztunk leszerelt fegyvereket a szovjet hadseregtől! Azért ha valaki 90-91-ben így kereskedik, s utána előad a szovjet maffiáról ...

Majd megérkezett meglepő módon az olaj. Mert engem a szőkítés ... az egy végeredmény, ott szőkítgetnek. A HTO-t (?) árulgatják, kettős árrendszerben. Hogy a nyavalyába jött be ennyi olaj ? És hol volt mindvégig ? Én tudom, hogy ezredesi szintig a bíróságok nagyon kegyetlenül elítélték az olajezredeseket. Meg is értem, ők voltak a konkrét, megfogható ... de nem lehet ennyi olajat behozni ebbe az országba úgy, hogy alá ne írta volna néhány ... Csővezeték ... Meg aztán mikor találtatok egy teljes vonatot a kiskőrösi állomáson ? 96-ban vagy 97-ben volt a vonat, egy teljes vasúti szerelvény.

Itt az olajügynél a kettős árrendszer (...) Először tényleg az a kérdés, hogy a volt szovjet laktanyákban hol voltak azok az olajraktárak?

Igen, ez korrekt válasz. Úgy van. És meglepő módon, onnan, érthető módon került ide, oda, ... Én erről beszélek. Innentől már az a kérdés, hogyan tör valaki blokádot Jugoszlávia felé? Hálistennek most már nincsen blokád, nyugodtan blokádot is törhetünk, dehát egy kormány pontosan tudta, hogy egy szeszért olajat csere... És a szesz ami belekerült a forgalomba ? Amikor valaki tevékenyen ilyesmibe belekezd, érdekes módon megérkeznek a káefték urai és azok még ezt le is fölözik.

Végeredményként, és ezzel le is zárom, ebből mára szerintem megfoghatatlan ügyek származnak. Azok az emberek, akiket el lehetne ítélni, legális vállakozásaikban ülnek, és ott finomítják a szeszt, legálisan, hogy a gyárat hogy építették meg, senki sem kérdezheti, mert régen volt. Legális benzinkutasok, legális legálisok. Tehát azt gondolom, túl vagyunk, ahogy a Postabankon is túl vagyunk, legális, legális. Ügyészségi nyomozás már régen nem folyik Princz Gábor ellen, hanem azok ellen, akik esetleg kapcsolatban voltak vele. Ezért mondom, hogy túl vagyunk ezen a formán. A közpénzek vonatkozásában újra azt a kérdést teszem fel: az ellenőrzésnél kezdtük el ezt nézni. Igazán azonban a tevőleges szerepe előbb kezdődött az államnak, amikor közreműködött ezeknek a közpénzeknek az elcsorgatásában, és ennek a legújabb változatai, amikor közbeszerzés nélkül autópályát épít, amikor lényegében közbeszerzés nélkül utaztat ... bélyegzőket nyomat, és filmes nemtudommiket ... Ez már teljesen mindegy.

Utolsó megjegyzésem: én igazán akkor rémültem meg az egésztől - igazán nem is akkor, mert jó védőügyvédem volt 93-ban - hanem amikor - Horn Gyula alatt kezdődött el és azóta teljes mértékben kiterjedt - amikor a közpénzek ellenőrzésére szakosodott szervezetek, az APEH, a VPOP, a rendőrség, az ügyészség, elkezdtek a kormányzat magánintézményeivé válni. Vagyis amikor kiderült, hogy az adótisztviselő nem azért keresi fel az illető vállalkozót, mert az éppen rajta van azon a listán, ami az ő adócsalását már régóta előreveti, hanem azért, mert rajta van egy listán, amely vörössel van bekeretezve. És vannak vállalkozók, akiknél nem jelenik meg, mert ők meg narancsszínnel vannak bekeretezve. Ez rossz érzéssel tölt el. Mert ettől a pillanattól kezdve - és bevallom, ezt akartam a bíró úrnak is javasolni, menjen vissza a XVII. század modorába - ez a király magánrendőrsége. A király bárkit odaküldhet bárhová. És ha nem tetszik ...

(...) 1606-os évek. Olyantájt. Akkor senki sem ismer magára, és az ember elgondolkozik azon, hogyan lehetséges, hogy megérkezik mégis a hatóság, és miért az a hatóság? Ezt egyébként Oroszországtól örököltük. Amikor kifejezetten arról van szó, hogy ki kire küldi rá az emberét. Már nem arról van szó, hogy mit csináltam. Az állam tevőleges szerepe abban áll: szórakozol ? a másik párt listájára keveredtél ? Hát barátom, akkor most próbálj meg megélni egy másik országban. Mert itt nem fogsz. Ha ezt az ember Moszkvában oroszul hallotta, örült, mert kiutazott belőle. Csak ez Budapest. És egy kicsit rosszabbul nézi ezt ... bocsánat, a VPOP-t kiveszem belőle, az ott nem fordulhat elő. Más szervezeteknél azonban előfordult már.

Ami az opponsensek véleményét illeti, nem pendülünk egy hullámhosszon, ez a világ legtermészetesebb dolga.

De ne felejtsük el, hogy a politikai akaratoknak egy végrehajtó szolgálat számára mindig jogszabályban kell megjelennie. Szokta mondani a sajtó, hogy „végrehajtó hatalom". Marhaság. Végrehajtásban csak szolgálat van, nem hatalom. És mint Lengyel úr szavaiból kitűnt, ezt fel lehet használni másra is. Ez nem titok. Hogy a köztisztségviselő milyen neveltetésben részesült, mennyire védett, egzisztenciálisan hogy tudja magát tartani: ettől függ, mennyire lehet felhasználni másra. A VPOP valóban kivétel, megköszönöm Lengyel úrnak. A negyedik kormányt szolgálom most, és emlékszem arra az időszakra, amikor a határozott, vagy a félve elrebegett „nem" szócska után bizony nagyon meginogtam. Még a vezetői jogosítványomtól is megfosztottak, természetesen nem sokáig. Az elmúlt kilenc-tíz év nem múlt el nyomtalanul.

Egyetértek azzal, hogy ez állami akarat volt akkor. Emlékezhetünk a nagy szocialista vállalatokra, olyanok vezették, akik KB tagok voltak és egyebek, és akiknek bizony elengedtük a vámtartozását. Hiszen abban a jó jogszabályban, melyet az ügyvéd úr megalapozottnak tartott, 39/1976 PM-KKM együttes rendelet, védett is ebben az ügyben. Lehet hogy én laikus vagyok, és nem értek a joghoz, de ebben az országban az én hivatalomban ha kinyitom a telefonkönyvet, több a doktor, mint az SZTK-ban. De ha jogászt keresek, egy külső jogászhoz kell fordulnom. A jogvégzett és a jogász között azért vannak különbségek.

Ez a rendelet a vámtörvény megalkotásáig élt és virult. A 101. Paragrafusa úgy szólt, hogy a VPOP országos parancsnoka különleges méltányosságból a vámot elengedheti. És nem volt ám odaírva, hogy a különleges méltányosságnak mik az esetei. Kékszemű, fekete fenekű vagy piroskörmű ? Nagy szerencséje volt az akkori országos parancsnoknak, hogy létrehozott egy tárcaközi bizottságot, mert egy kicsit félős ember volt, akkor is, és azt mondta: tegyetek nekem javaslatot. Összehívtuk az ipari, kereskedelmi, pénzügyminisztériumot, és a negyedév során beadott különleges méltánylást érdemlő kérelmekre tettek javaslatot és a javaslat alapján írtam én alá ezeket az elengedéseket. De tessék mondani, ez nem az állami akarat megnyilvánulása volt akkor ? És ez egy jó jogszabály volt ? Egy fenét, ez nem volt jó jogszabály, ez nem volt jogszabály, hiszen mit közvetített a jogalkalmazó számára ? Hogy minden feltétel nélkül, ha akarom, elengedhetem a vámot. Jóska bácsinak, Pista bácsinak. Tiszta a lelkiismeretem a mai napig is, bár a szocialista kormány belügyminisztere, Kuncze Gábor úr egy tiszta kezek bizottságának volt az elnöke, és utólag megvizsgálta, hogy mit engedhettünk el. Egyetlen egy saram volt, hogy a valamikori Aranycsapat kapusának elengedtem a gépkocsivám-tartozását, azért, mert behozta nekem a 12 000 forintos nyugdíjáról szóló szelvényt, és elmondta, hogy kapott Nyugat-Németországból egy kocsit, és ha most nem engedjük el a vámot, nem tud vele közlekedni. Én ezt különleges méltánylást érdemlőnek tudtam be, ami egy kormányváltás után, ismerve az aranykapusnak a hovatartozását, nem volt egy piros pont, meg kell hogy mondjam. De semmi más bántódásom nem volt. Sőt az újságok sem írtak róla, és semmiféle bizottság elé be nem hívtak, azonkívül, hogy ez a tiszta kezek bizottsága megnézte.

Nem ez volt az egyetlen ilyen szituáció, hiszen való igaz, és ez történelmileg alakult ki a hetvenes évektől, mint az egypártrendszer, ahogy mondani szokták, való igaz, hogy voltak ilyen jelenségek és ezekkel együtt kellett élni. Hogy mi a közpénz és mi nem, mi a politikai felelősség, mi a végrehajtó szolgálat felelőssége? Aki kutyát akar verni, az talál hozzá okot is és botot is. Legkönnyebb a végrehajtó szolgálatokon elverni. Lengyel úr feltette a kérdést: hogy a csudába jött be az a sok olaj ? Kérem tisztelettel, itt volt bent. Az ideiglenesen hazánkban tartózkodó déli hadseregcsoport stb. raktáraiban. A mai napig nem tudtuk feltérképezni a raktárakat. Meg lehet nézni a történelmet: amikor a VPOP járőre megjelent egy ilyen közraktárnál, a fegyveres őrök nem engedték be. Majdnem tűzparancsot kellett volna kiadni valakinek, vagy tüzet szüntess, ha komolyan vesszük ezeket a dolgokat. És ki az, aki ezekhez az olajokhoz hozzáfért, megfelelő finomítással és egyebekkel ? Hát azok, akik ott voltak. Egy olajszerelvény nem tűnhet el fizikailag. Azt el lehet lopni, le lehet fejteni, stb. De azok az olajszerelvények, amelyeket keresnek a mai napig is, bizony lefoglalásra kerültek, ha nem ott, akkor itt. Vegyék elő a Magyar Közlönyöket, nézzék meg, hogy 1993 őszén megjelent a PM-KKM együttes rendeletben, hogy csak a telephely szerint illetékes vámhivatalnál lehet a kőolajipari termékeket vámkezelni. Tudják, meddig volt ez érvényben, ez a kötelező jogszabály ? Három hónapig. És ez a válaszom az ügyvéd úrnak is. Az akaratot, az állami akaratot, illetve az úgynevezett politikai akaratot, szándékot a végrehajtó szolgálatok felé igenis jogszabályban kell meghatározni - de úgy, hogy azt mindenki értse.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában volt egy K. Kovács János vezérkari százados, aki biliárdozott, nőzött és ivott, és csak arra tartották, hogy a szabályzatokat el kellett olvasnia - megfelelő szinten, tehát nem művelhette magát - és ha valamit nem értett meg, akkor azt újra kellett fogalmazni. Higgyék el: ez a jogalkotók számára egy nagyon szép és jó lecke, hiszen ma a jogászok és ügyvédek országa van. Az őrmestertől a határon elvárjuk, hogy öt perc vagy egy óra alatt nagyon fontos és komoly ügyekben döntsön, mert ha nem, akkor a vagon állása, polgári per és egyebek ; amellett - kimondom a nevét - a Kordax perben öt év alatt született polgári peres eljárásban jogerős ítélet, öt év alatt. Én kérhetek szakértőt, én hosszabbíthatom a határidőket, megkérdezhetek külső embereket, Pistikém, mi a véleményed, megkérdezhetem a jogalkotót, aki megfogalmazta a parlamenti képviselők felé a furfangos kitételeket, hogy ez mit takar ...Van-e a jogszabálynak belső mondanivalója ? Nagy baj, ha csak belső mondanivalója van. De higgyék el, aki a végrehajtó szolgálatban van, és akin most elverjük a port, ezredeseken, tábornokokon ... Mert mindenkinek fennáll a lehetőség, hogy egyszer vádlottként felkéri Bárándy urat, hogy képviselje az érdekeit az igen tisztelt bíróság előtt, ez nemcsak a Lengyel úrnak a kiváltsága. Azt kell mondanom, hogy igen, ezen el kell gondolkodnunk, mert itt nagyon sok köztisztviselői eskü hangzik ám el. Csakhogy mi az, hogy politikai felelősség ? Van politikai felelősség ma Magyarországon ? De nem csak Magyarországon, Európában ? Itt volt az embargó kérdése. Ki az, aki betartotta az embargót, ki az, aki nem ? Ez az ország olyan kemény volt esetenként az embargóban, hogy tönkretette a Magyar Államvasutat, tönkretette a Mahartot, mert meg kell mutatni nekünk, hogy mi betartjuk, ugye. Vagy most az újkori embargóban. Már mindenki bent volt Belgrádban, árulta az áruit, ezt higgyék el ... Amikor először Belgrádban voltam a háború után közvetlenül, az az angol kollégám, aki minket ellenőrzött a Dunán, hogy hogy tartjuk be az embargót, ott jött velem szembe. Udvariasan köszöntöttük egymást, majd megkérdeztem a partneremet, hogy az úr mit csinál itt, hiszen vámtisztviselő? Igen, mondta, az angol áru bejutását szervezi meg. Ilyen univerzálisak az emberek. Ez nem magyar jelenség.

Ezért a Lengyel László által mondottak egy részével mélységesen egyetértek, és a nagy nyilvánosság előtt megköszönöm neki, hogy kivételként említette kenyéradó testületemet. Köszönöm.

Bár Arnold Mihály amúgy is drámaian fogalmazott, szeretném a jövőbe mutatóan megjegyezni, hogy Olaszországban 40-50 éven át - filmeken is láttuk - különböző rangú köztisztviselők különböző fórumokon ... hasonló kitörésekben volt része a hallgatóságnak. Itt ülök, fejem fölött a politikusok a lehető legfantasztikusabb döntéseket hozzák. A jogszabályok nagy részét én azért sem érthetem, mert minisztériumok úgy állítják össze, hogy ne is értsem, csak számon kérjem, és odaküldjem a csendőreimet, a vámosaimat - de ezt is megmondja egy politikus, hogy hova küldjem, vagy hova nem. Még ma is felidéznek néha ilyen olasz filmeket. Az a különbség talán Magyarországgal, hogy egy ilyen film után az illető elhagyja a termet, majd szirénázó rendőrautók, egy motoros feltűnik mellette, durr, kettőt belelő, szegény vámparancsnok szomorú, ő egyébként már tudja, mert az 522-ik vámparancsnok volt az adott körzetben, tehát végül is mért kérdezte meg, hogy Nápoly kikötőjébe miért érkeznek azok a hajók?

Igazán amit hallunk, mégiscsak a köztisztviselő lázadása. A bíróságokat nem akarom bántani, meg az ügyészségeket, de valójában Olaszországban a düh negyven éves felhalmozódása a köztisztviselőkben odáig juttatott mondjuk egy vizsgálóbírót, hogy el mert küldeni egy idézést a miniszterelnöknek. Aki egyébként ezután száműzetésben halt meg Tunéziában. Igaz, hogy ez már a 112-ik vizsgálóbíró volt, és előtte azokat általában lelőtték, ő maga is egy kaszárnyában ült eközben, de sorban küldte az idézéseket. Megkérdezte: közbeszerzés volt Milánó útjainak építésére ? Pofátlanul megkérdezte. Nagyon tisztességtelen dolog volt: kiderült, hogy Bettino Craxi elfelejtett közbeszerzési eljárásokat. Megkérdezte ez a disznó, nemzeti hős lett. Ez nem maffiakérdés volt akkor még ott, később kiderült, hogy a maffia is benne van - ez Észak, ez Milánó. Tehát 40-50 év amire eljut valaki, mi még mondjuk az ötödik évnél tartunk, de nagyon nagyra becsülöm mindazokat, akik nyilvánosság előtt, mint köztisztviselők, el merik mondani hogy hihetetlenül elegük van, hogy felszólították őket, hogy három hónapos jogszabályokat kell betartaniuk, majd utána már tudják is, hogy vége.

A másik, szintén a jövőre vonatkozó megjegyzés: szerintem a legnehezebb akkor kijönni egy korrupciós helyzetből, amikor lényegében a politikusok önmegtartóztatására, mint egyetlen lehetőségre vagyunk utalva. Mert az intézmények mindegyike a politikai intézmények kezében van. És efelé tartunk. Azért váltottunk elvileg rendszert, hogy ne minden egy oldalon legyen. Kádár János visszatartotta önmagát - személyesen, mint tudjuk, Czinege elvtársat nem tudta - aszkétikusan, nem lopott például, és nem csinálta azt, amit Ceausescu. Ezért mi elégedetten nézhettük. De semmiféle intézményes rendszer nem korlátozta. Az a baj, hogy most nem tudom, hogy melyik az az intézményes rendszer, amely korlátozza a törvényes magyar kormányt ? Itt ülnek egyébként, pl. az ÁSZ tisztelt vezetője ... Látom azt, hogy a nemzeti intézmények néma csöndben üldögélnek. Az az alkotmánybíróság, amely hihetetlen hevesen felépett három nap alatt, mondjuk egy Bokros-csomag kapcsán... a Legfelsőbb Bíróságon, érdekes, nem akarom a bíróságokat bántani, olyan érdekes. A közmédiák, és folytassam még ? Ki fogja visszafogni ? Ki az, aki a politikai rezsimet arra készteti, hogy ne válaszolhassa azt: na és, mit számít ? Igen, elutaztam Kokinkínába, na és ? Igen, a fiam szervezte, és ? Van valami baj ezzel ? Azon kívül, hogy Székely úr véletlenül húsz dokumentummal a kezében ott ... és valószínűleg egy pártküzdelem áldozata. A büdös életben nem ment volna oda senki, ha ő nem mond egy csúnyát a saját pártjára. Igazán az ember akkor kezd félni, amikor a politika csak az önkorlátozás révén ... mi nem korlátozzuk, csak ő talán önkorlátozza magát. Bízzunk benne... Ilyenkor a választók, mindenki azt szokta mondani: bár jönne egy olyan, aki már annyit lopott, hogy neki már nem kell. Na most ez borzasztó.

Nagyon röviden. A tűzijáték évek óta tartó probléma. A félév végére lesz eredmény, nem lesz üzleti titok, produkálni fogjuk. Úgy látszik, ez annyira érdekli a társadalmat, mert annyira tárgyiasult ez az ügy, hogy az volt a kívánság, hogy a Miniszterelnökség költségvetési vizsgálatából ne a ciklus végén mondjuk meg, hogy milyen volt a Miniszterelnökség gazdálkodása, hanem ezt az egy részt, az Országimázs központ működését hozzuk előre egy teljes évvel. Ezt teljesíteni fogjuk, de attól nem tudok szabadulni, és Lengyel úrhoz kapcsolódnék, hogy ne essünk abba gondolatkörbe, hogy amikor a bűvésznek figyeljük a jobb kezét, és azon jó kis csillámló gyűrűk vannak, apróságok, egy kis tűzijáték, egy és más, és nem vesszük észre, hogy a másik kézzel mi történik. Odáig el lehet menni a vizsgálatoknál, - csalódást fogok okozni - , hogy szabályos volt-e, betartották-e a közbeszerzést, ki kapta a megbízást ... Úgyis tudják a teremben ülők, csak manifesztálni szeretnék egy hivatalos szervezettel, hogy ez így történt, vagy nem egészen. Erre mi hivatásszerűen vállalkozunk, ez a foglalkozásunk. De az a kérdés, hogy mekkora legyen a tűzijáték, milyen országimázst csináljunk, hogy működjön ez az államháztartási rendszeren belül, eltűrhetők-e ezek a nagyságrendek ? Mi a jó ízlés ebben a dologban, ez bizony egy teljesen más síkja az eseményeknek. És sajnos nekem ezekkel a síkokkal is kell foglalkoznom, miközben azt érzékelem, hogy apróságok érdeklik az embereket, ami persze nagyon fontos, mert jelenség. De ezekből összerakható egy kép, de a kép nemcsak ebből a síkból építhető fel, máshogyan is.

Amikor egy ország parlamentje hatvanötször változtatja meg az államháztartási törvényt, akkor egy ellenőrző szervezet arra állhat be, hogy a mindenkori éppen hatályos előírások szerint jogszerű vagy nem jogszerű. És innentől a dolog máshogy működik, ezeket sajnos tudomásul kell venni, és ez nem igazán örömteli egyikünknek sem. De szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ezeket fogjuk vizsgálni. Az Állami Hangversenyzenekart. De egy ellenőrzésnek is van költsége, egy vizsgálat költsége több millió forint. A kórházvizsgálatnak, mely többezer milliárdos nagyságrenddel foglalkozott, hatvanmillió forint volt az önköltsége. És ez az önköltség nem zsugorodik arányosan a felhasznált pénzösszeggel, van önfogyasztása. Külső ellenőrzéssel ezen a parlamenti szinten a nagyobb jelenségeket jobban lehet megfogni, de lesz tűzijáték is, országimázs (...)

Tudtam, hogy az elnök úr ezt el fogja mondani, de valóban: a bűvésznek jobb a másik kezét figyelni. Még az olajügy is, nagyságrendjét tekintve, a gyűrűs kéz, és Pallagh László és a körülötte támadt vihar, nagyrészt arra szolgál, hogy egész más ügyek, sokkal nagyobbak, a másik kézben eltűnjenek. Csak hármat említek meg: az egyik, amely még húzódni fog évekig, az állami bankok konszolidációja, bezárva a magánbank Postabankig. Amíg el nem adják, az eladás törvényszerűségét most hagyjuk, ez egy fantasztikus nagyságrend. Ebben nem fogunk tisztán látni, a banktitok még sokáig élni fog, kormányok egymásra fognak mutogatni, ebből lehetett hosszan pártoknak és kormányoknak élni. Ilyen a hatalmas közbeszerzési beruházások ügye. Akkor is, amikor tárgyalások nélkül csinálták, akkor is amikor azokkal, de eleve már úgy, hogy a nyertesek megvoltak, akik esetleg egyébként csődben voltak. Legalább akkora kárt okoz egyébként ezeknek az építkezéseknek az elmaradása, az is milliárdokat jelent. A harmadik, ami ki fog pattanni, ennek a kormánynak leginkább ... az agrártámogatások ügye. Mi a jelenlegi minisztert nézzük, de szerintem a kilencvenes évek eleje óta az agrártámogatások az egyik legsikamlósabb pálya, ahol a farmergazdaságok létrehozásától a szövetkezetek védelméig minden volt már, és hihetetlen pénzek mentek ki, melyet az ÁSZ-nak sok tízmilliójába kerülne felkutatni, de hiába, mert nem tudnánk rá választ kapni. Ezekhez képest az, hogy a miniszter hova utazik, jobb is, addig sincs itthon, tizedrangú kérdés, vagy hogy kik zenélnek. Utálom én is, hogy országimázs címén valaki hétmilliárdot felmarkol, miközben egész másokra kéne, de ezek elenyésző összegek azokhoz képest, hogy valaki tényleg megkérdezi (...) Ezért van tocsikozás és grespikezés, mert végre láttunk egy nőt, aki belekerült ennyi százmillióba. Ez érdekes.

De biztatólag mondom: a francia külügyminiszter, Roland Dumas, két évtizeden keresztül tulajdonképpen, ma látjuk, mindent megtehetett. És ma mégiscsak a vádlottak padjára került. És a mindannyiunk által szeretett Helmut Kohl... Mindaddig, amíg nem lesz megoldva a magyarországi pártok pénzelése, addig ez csak így működhet.