Bemutatom Berki Juditot, aki Nógrád megyéből származik, és közvetlen kapcsolatban volt és gondolom, marad is a roma léttel. Nem szabad, hogy a pozíció elszakítson bennünket a való élettől, mert akkor talán rossz döntéseket fogunk hozni.

Arról, hogy mit vár a roma társadalom, nyilván nagyon sokat tud, és azt is el fogja nekünk mondani, hogy az elvárásokkal szemben miket terveznek. Szeretettel köszöntöm Kerényi György urat is, aki nyilván a Rádió C mindennapjaival kapcsolatban beérkezett kérdések, igények alapján is fog beszélni, és magáról a rádióról is, működéséről, visszajelzésekről, mennyien és hogyan hallgatják, milyen az anyagi helyzetük...

Jómagam ügyvéd vagyok, egy olyan jogvédő irodát hoztam létre, amely kifejezetten olyan embereknek nyújt konkrét jogi segítséget, akiket származásuk miatt ért jogsérelem. Minden hazai kisebbség iránt nyitottak vagyunk, de az ügyeink 98 százaléka romák köréből kerül ki.

Berki Judittal beszélgettünk a találkozó előtt arról a rendőri intézkedésről Kisterenyén, Nógrád megyében, amelynek nyomán a salgótarjáni városi bíróság az egyik rendőrt 3 év 6 hónapra, a másodrendű vádlott rendőrt 2 év 8 hónapra ítélte és azonnal le is tartóztatta, tehát a rendőröket rendőrök vitték el a tárgyalásról bilincsben. Nem örülök én ezeknek a dolgoknak, a társadalom nyilván akkor nyugodt és boldog, ha nincs szükség ilyen ügyekre. De ha vannak ilyen ügyek, nekem az az álláspontom, hogy nagyon keményen fel kell lépni minden rasszista cselekmény ellen, és örvendetes, hogy öt évvel ezelőtt egy ilyen rendőri intézkedésért megúszta pénzbüntetéssel az a rendőr, aki egy roma vállalkozót összerugdosott. Az utóbbi időben, úgy látszik, szigorodik a bírói gyakorlat, mert felfüggesztett vagy végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki.˙

Remélem, hogy a mai információim alapján komplex képet tudok adni arról a helyzetről, ami a roma államtitkárság létrejöttével körvonalazódni látszik.

Először arról szeretnék beszélni, hogy én, mint roma ember, mit várok ettől a társadalomtól. Ez nagyon fontos dolog, mert anélkül meg sem lehet érteni, hogy az ember miért ugrik bele egy ilyen pozícióba, és vesz egy olyan nyűgöt a nyakába, amivel ma még talán nem is vagyok egészen tisztában, hogy milyen nagy feladat lesz a tárcaközi egyeztetést megoldani. 46 éves vagyok, és szociálpolitikus végzettségű. Sok mindent megéltem, 20 évet vidéken töltöttem, nyolc évet voltam kisebbségi képviselő, most erről is le kellett mondanom.

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, borzasztó nagy az a szegénység, a nyomor és a kilátástalanság, ami bennünket körbevesz. Olyan előítéletek vannak körülöttünk, amelyek teljes mértékben megbénítják a mindennapjainkat. Ezek az előítéletek az életünk minden területén megnyilvánulnak. Ha valaki diplomás cigányember, akkor azért, ha valaki alulképzett cigányember, akkor pedig azért. Sehogy nem tudunk a többségi társadalom elvárásainak megfelelni, valahogy mindig társadalmon kívüliek vagyunk. Minden ember érték, és ebben az értékben mindenkinek megvan a tudása, a tapasztalata, az élethez, a biztonsághoz való jogai, amiket mindenkinek biztosítani kell, származására való tekintet nélkül.

Nehéz arról beszélni, mi minden történt velünk. Hogy kiszorultunk a munkaerőpiacról. Hogy sok esetben, az általános iskolában szegregált oktatási formában kényszerülnek tanulni a gyerekeink, kisegítő osztályokba vannak utalva. A továbbtanulás minden lehetőségétől elzárva hagyhatják el az alapfokú oktatási rendszert, soha nem lehetnek mobilis állampolgárok, aki úgy választ majd munkát vagy állást, ahogy neki tetszik. Ezek borzasztóan nagy problémák, mint ahogy az is, hogy 100 ezer ember még mindig telepi viszonyok között él. Akik háromszobás, összkomfortos lakásokban lakunk, el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelent akár egy napot is telepen élni, ahol nincs víz, nincs út, nincs telefon, nincs bolt, nincs közlekedés. Akik így élnek, teljes kitaszítottságban évtizedek óta, persze hogy várnak valamit, hiszen azt látják, hogy van meggazdagodás, létezik a társadalmi presztízs növekedése, és hogy ők sehogyan nem férnek ebbe a létbe bele.

Sorsdöntő fordulat lesz, amikor a politikai államtitkárság megkezdi majd a munkáját. Ilyen még soha nem volt ebben az országban, sem olyan, hogy egy miniszterelnök garanciát adott volna arra egy 18 pontos program aláírásával, hogy nemzeti ügyként kezeli a roma ügyet. Egy dolgot ugyanis látni kell. A magyarországi korfa az én számomra arról szól, hogy kevés gyerek születik, és sok az idős ember, sokan halnak meg, és a társadalom improduktív rétege egyre inkább növekedik. Ebbe a rétegbe mi romák, sajnos, nagy százalékban tartozunk bele. Azt kell eldönteni, hogy ki fogja majd ezt az országot, a következő generációt eltartani. Nagy kérdés ez, amikor azt is látjuk, hogy a roma lakosság halálozási aránya 12-15 évvel előbb következik be, mint a többségi társadalomé. Igazából eddig senki nem akarta látni a feszültségeket teljes valóságukban, talán most először nyílik arra lehetőségünk, hogy feltárjuk ezeket a problémákat és megpróbáljunk átgondolt stratégiával, a többségi társadalommal szorosan együttműködve, mindenki felelősségét hangsúlyozva, lépéseket tenni annak érdekében, hogy az alapokat le tudjuk rakni. Tudjuk, hogy ezt a munkát nem lehet megoldani négy év alatt. De nekünk az alapokat úgy kell leraknunk, hogy az utánunk következők erős épületet építhessenek, ahol tágas ablakok vannak, ki lehet nézni, és senkinek sem kell becsuknia a szemét.

Berki Judit és Furmann Imre

Én tegnap léptem be az új munkahelyemre, és egész nap csak szaladgáltam mindenkivel tárgyalni, rettenetesen nehéz volt. De mára már látszik, hogy a struktúra, amelyet elképzeltünk, hogy hogyan lehet hatékonnyá tenni egy hosszú távú roma kormányzati stratégiát, kezd kialakulni. Egyrészt a miniszterelnök úr úgy döntött, hogy létrehozunk egy roma koordinációs tanácsot, amelyben független szakértők, civil szervezetek képviselői, értelmiségiek fognak részt venni, ez a tanács 21 főből áll, és javaslattevő joggal rendelkezik. Ez biztosítja a társadalmi párbeszédet, nagyon fontos kérdés. A civil szférát nem megszólaltatni ebben a kérdésben bűn, hiszen rengeteg tapasztalat és tudás van a birtokukban. A roma politikai államtitkárság 12 fővel kezd el dolgozni, és időközben, ahogy a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalból átkerülnek hozzánk a feladatok, úgy tudjuk majd a létszámunkat bővíteni. Jogász, reméljük, közgazdász, és egy nyelveket jól beszélő, kifelé jól kommunikáló ember fog itt dolgozni, hogy a külföldi anyagokat is tudjunk gyorsan fordítani, illetve a kommunikáció a többségi társadalom felé megoldott legyen. Ha van párbeszéd, van együttműködés is.

Az államtitkárság feladatai elég sokszínűek lesznek. Egyrészt működtetni kell a szakértői tanácsot, ez az államtitkár Teleki László úr feladata lesz. Az én feladatom a tárcák közötti koordináció. Vissza kell hoznunk a valós együttműködést, nem lehet például csak oktatási programokat létrehozni, ha nincs mellette foglalkoztatás is. Úgy kell a pénzeket koordinálni, hogy valahol össze tudjon ez érni. Abban gondolkodtunk, hogy minden kistérségnek megvan a fejlesztési terve. Ott van, csak meg kell nézni. Meg kell nézni, hogy milyen lehetőséget láttak, és hogyan tudtak ehhez kapcsolódni azok a roma emberek, akik ott élnek. Arra persze nem is gondolunk ebben a teremben, hogy úgy készültek el programok, hogy nem érintik a roma lakosságot. Egy képviselőtestület, amikor leteszi az esküt, a település minden polgáráért leteszi, és ebbe beletartoznak a romák is. Ezt tudatosítani kell. Aki közszerepet vállal, az minden magyar állampolgárért felelős.

Lesz az államtitkárság, a roma koordinációs tanács és a tárcák. Négy kulcsfontosságú tárcát jelöltünk meg a miniszterelnök úrnál. Az oktatás, a Földművelés és vidékfejlesztés, a Foglalkoztatás és munkaügy, az Egészségügy, szociális és családügy. Ezek együttműködését kifejezetten koordinációban kell elképzelni. Nem maradhat persze figyelmen kívül a többi tárca sem: például a Belügyminisztérium, az önkormányzatok, és a rendőrségi ügyek kezelése. Tehát minden tárcánál kell, hogy legyen olyan ember, aki azért felelős, hogy a hosszú távú roma kormányzati stratégia hogyan valósul meg, hogyan történik a koordináció.

Azt kell végiggondolnunk, hogy a régiókon keresztül hogyan tudjuk majd eljuttatni a kis településekre is azokat a programokat, információkat, pénzügyi forrásokat, amelyek előre vihetik egy-egy kis térség, település életének jelentős javulását.

Vannak olyan akut problémák, amelyeket azonnal kell kezelnünk, ilyen az ösztöndíjak kiírásának kérdése, hiszen az oktatási tárcánál ez egy nagyon fontos előrelépés, hogy az ösztöndíjrendszer kialakult. Ezt folytatni kell, sőt bővíteni is az ide szánt forrásokat. Minden évben több fiatal tudja ezt igénybe venni, és ez azt is jelenti, hogy a gyerekeink jól tanulnak, és ez nagy öröm kell, hogy legyen mindenki számára. Eddig a társadalom részéről mindig az jött, hogy buták a roma gyerekek. Vissza kell ezt utasítani. A roma gyerekek, ha jó iskolába kerülnek, ha jó pedagógus foglalkozik velük, ha meg tudja őket szólítani, akkor tudnak eredményesek lenni. Át kell azt is gondolni, hogy a jelenleg működő oktatási rendszerből eddig mennyire tudtak jó képzettségű roma gyerekek kikerülni? Sajnos a porosz oktatási rendszerben a roma gyerekeknek csak egy része tud sikeres lenni. Vannak itt kiváló alternatív oktatási modellek, és ha ott tényleg olyan jó a továbbtanulási arány, akkor támogatni kell. Sokkal rosszabb helyekre mennek el milliárdok, és nincs meg az a hozadéka, amelyet egy-egy gyermeknek a lehetőségei hosszú távon jelenthetnek.

Szeptember 30-ig kell elkészítenünk az új költségvetést már egy újfajta stratégiai szemlélet tükrében. Szeretnénk olyan programot összeállítani, amely széles társadalmi egyeztetésen alapul.

Ami az elmúlt években hiányzott, az a monitor rendszer, amelyre október végéig kell javaslatot tennünk. Eddig elmentek a pénzek, és igazi követés nem volt, most azonban meg fogjuk nézni, melyik programból mi valósult meg, és számon fogjuk kérni, ha valaki túl akart járni az eszünkön.

Két dolog megütötte a szívemet: az egyik, hogy a romák nemzeti ügy. Ezt, ha a politika magas szinten kimondja, és tesz is valamit a megvalósítás érdekében, ez nagyon fontos dolog. Igen, ez nem a romák ügye, nem egy kisebb csoport ügye, hanem a közös ügyünk.

A másik a programok együttes megvalósítása. Valóban, ha részprogramokat valósítok meg, sokszor olyan, mintha semmit sem valósítanék meg. Együttesen, az élet feltételeit kell biztosítani az élet minden területén.

Nem vagyok szakértő, sem romapolitikus, hanem újságíró, akinek történetesen egy nagy szerepet játszó dolog szakadt a nyakába. 91-ben a barátaimmal elkezdtük a Tilos Rádiót, csináltam ’96-ig, utána a rádiót működtető alapítvány elnöke is voltam, amíg nem lett összeférhetetlenség. Hét éven át voltam a Magyar Narancs újságírója, ’92-től ’99-ig, de teljesen a média felől jöttem ebbe a dologba, sok hülyeséget leírtam, de az ember folyamatosan tanul. A Rádió C projekt a független roma önszerveződés elindulásakor, 89-ben kezdődött. Az egyik követelés a színház, múzeum stb. mellett egy rádió volt, a másik vonal pedig Bíró András, aki visszajött emigrációból, az ENSZ mellett dolgozott fejlesztési projekteken, itt létrehozta az Autonómia Alapítványt, és ő kezdte gründolni a rádiót 1990-től kezdve. Különböző embereket és csapatokat kért fel, először Daróczi Ágit és Lázár Guy-t, az azóta meghalt szociológust, aztán sok csapat futott neki, különböző okok miatt nem jött össze, frekvenciamoratórium stb. ’96-ban Németh Vladimírt kérte fel, aki a Tilos az Á című műintézménynek volt a tulajdonosa. Vova engem győzködött 2-3 éven át, hogy jöjjek ide dolgozni. Én ’97 óta vagyok az Amaro Drom című roma lapnak a főszerkesztője, amelyet a Magyarországi roma parlament ad ki, Zsigó Jenő az elnök, Oláh Tibor, Krasznai József fémjelzik még ezt a politikai tömörülést. Nem keverendő össze az országos cigány önkormányzattal. Nekünk aztán sikerült, második nekifutásra ugyan, megszerezni a frekvenciát.

Mit vár a roma társadalom? Nem tudom... Abban a szerencsés helyzetben vagyok, amióta csinálom ezt a rádiót, amely október 8. óta sugároz itt Budapesten a 88.8 frekvencián, hogy tapasztalom, a budapesti romák életében milyen hatalmas jelentősége volt. Rossz szokásomhoz híven megpróbálom értelmezni, amit a Rádió C vagy egy roma rádió jelenthet a romák számára.

Kerényi György és Berki Judit

De előtte hadd beszéljek egy vizsgálatról, amit mi rendeltünk meg a Szonda Ipsostól, a Holnap Szövetség finanszírozta, amelyben a budapesti romákat akartuk föltérképezni, sok szempontból. Ez nekünk üzletileg is fontos volt és médiafogyasztás szempontjából is nagyon fontos volt. Egy ötszázas roma mintán végezte a Szonda, közvetlenül a választások előtt. Tehát azt hiszem, egy vagy két héttel előtte volt az adatfelvétel. Csak romákon kutatták, hólabda módszerrel görgették végig. Ennek a kutatásnak négy fontosabb része volt. Az egyik egy általános társadalmi státusz, egy szociológiai jellegű rész. Volt egy, amelyik a romák fogyasztási szokásait, vásárlói attitűdjeit, vagyontárgyakkal való ellátottságát, satöbbi vizsgálta. Ez nekünk értelemszerűen nagyon fontos volt, hiszen a rádió egy idő után nem fogja bírni, mint ahogy most sem bírja azt, hogy pályázatokból tartsa fönn magát. Ki kell használnunk a médiatörvény által a nonprofit rádiók számára engedélyezett óránkénti három perc reklámidőt. Minden általunk leírt és lenyilatkozott szövegben benne van az, hogy mi szeretnénk áttörni azt a falat, ami itt Magyarországon a romák és a piac között létezik. Tagadhatatlanul létezik. A piac számára, a hirdetők számára a romák nem többek, mint egy probléma, gubanc. Ráadásul nincs is pénzük, nem is fogyasztanak. Azt gondoljuk, hogy ahogy Amerikában az afro-amerikaiakkal a hetvenes években ez megtörtént, tíz éven belül itt is meg fog történni, hogy elkezdenek hirdetni a romáknak, adott esetben célzottan nekik szóló hirdetések lesznek. Ami nem azt jelenti természetesen, hogy más terméket reklámoznak, csak ahogy Amerikában azt látjuk, egy óriásplakáton, hogy a nagy Cadillac mellett fekete emberek állnak csak, ugyanúgy az óriásplakátokon előbb-utóbb a mobiltelefont egy kicsit színesebb bőrű kolléga fogja majd boldogan mosolyogva reklámozni. Ez tíz éven belül be fog szerintünk következni, és azt gondoljuk, hogyha a Rádió C elég hallgatót tud majd felmutatni, akkor talán le tudja küzdeni a piacnak ez a romák iránt érzett ellenállást.

Szóval ezért volt nekünk nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy milyen vagyontárgyakkal vannak ellátva. Például hogy hol vásárolnak, inkább piacon vagy netán boltban is.

A kutatás harmadik része médiafogyasztási szokásokat tartalmazott, tehát a napilap-fogyasztástól a kereskedelmi tévék preferáltságán át. A negyedik rész foglalkozott velünk, kimondottan a Rádió C-vel, műsorokra, műsorvezetőkre lebontva. Ebben volt egy olyan rész, amit mi kértünk, hogy a pesti romák – azt gondoljuk, hogy ez valamennyire reprezentatívnak tekinthető kutatás – politikai preferenciáit is vizsgálja, és akkor itt, ennek az előadásnak a címére valamennyire tudunk felelni.

A kutatás szerint a romák 70 százaléka egyértelműen– talán még 80 is, és ezt nem néztem meg pontosan, mikor idejöttem – MSZP szimpatizánsként futott neki egy-két héttel a választások előtt a választásoknak. Ez csak budapesti kutatás volt, hiszen a mi vételkörzetünk csak Budapestre szól.

Elég sokat hallani arról, hogy mennyien mentek el romák szavazni. Én azt gondolom, hogy erről nem tudunk igazából semmit. Amit szerintem tudunk – mondjuk itt nálam nagyobb szakértői vannak ennek a témának, mert az utóbbi időben már nem tudok annyira elmélyedni ebben –, a Ladányi-féle vizsgálat, ha jól tudom, 2000-es, tehát két választási forduló között középen nézte meg a romák politikai aktivitását és a politikai preferenciáit. Láttuk, hogy ez a választási kampány elég sajátos helyzeteket is teremtett. Másrészt nem tudjuk pontosan, most sem tudjuk, hogy hányan mentek el szavazni. Nagyon sokan mondják, hogy a Fideszt a romák szavazatai buktatták meg. Ez jól hangzik, de azt gondolom, erre semmilyen empirikus adat nincsen. Amit látni a választási térképekből, hogy mintha a Fidesznek a Lungo Drommal kötött szövetség nem jött volna be. Azokban a megyékben volt a legerősebb a Fidesz, ahol a legkevesebb roma él: Nyugat-Magyarországon például nagyon látványosan. Farkas Flórián szűkebb birodalmában, Szolnok megyében a szocik inkább taroltak, és Szabolcsban volt fele-fele inkább. Tehát egyértelműen nem jött be, ha ez alapján nézzük. De én nem vagyok politológus és nem mentem annyira utána.

Tehát a Szonda kutatásunk ezt mutatta, és ha valamennyire megnézzük a választásokat, akkor számomra ez az adat jön le. Nem tudok ennél többet ezzel foglalkozni.

Amikor ezt a rádiót megcsináltuk, meg megírtuk a pályázatát, és erre a pályázatra azt mondta egyébként az általam ismert összes roma értelmiségi, az is, aki utána támadni kezdett minket, hogy ez a pályázat nagyon jó pályázat volt. Mert ennek a pályázatnak az volt a lényege – én ismertem korábbi csapatoknak is az ilyen irányú koncepcióit – az volt a lényege, hogy ne a többségnek való megfelelés vezéreljen egy ilyen rádiót, egy roma rádiót. Hanem ez próbáljon meg a roma közösséghez szólni. Amire nagyon sokszor megkaptuk, hogy egy roma gettót akarunk csinálni, de azt gondoljuk, hogy ez nem egy roma gettó. Bárki eltekerhet innen – mármint erről a frekvenciáról, nem kivándorlásra akartam buzdítani a magyarokat! – szóval ez nem jelent egy roma gettót.

Másrészt a rádió megpróbál koncepciójában is, reményeim szerint, rövid időn belül vagy már most is egy kicsit, a gyakorlatában is, annak a ténynek megfelelően működni, hogy a romák ugyanolyan polgárai ennek az országnak, mint mások. Magyarán ugyanazok a hírek is érdeklik őket, ugyanazok a problémák. Emellett viszont van valami sajátos bennük, van valami „mi”-tudat, van valami közös kultúra, és van valami, ha adott esetben a diszkriminációból és az évszázados peremre szorítottságból következő sors is, amire viszont lehet bazírozni rádiót. Most ez hülyén hangzik, de igenis lehet működtetni a rádiót, mert létezik olyan, hogy roma közösség. Hiába mondjuk azt, és teljes joggal, hogy igenis ez a közösség nagyon sokféleképpen tagolt, de akkor is van köztük „mi”-tudat, és akkor is van köztük valamilyen közös sors.

Tehát ezt a rádiót úgy próbáltuk csinálni, hogy ez a rádió elsősorban a romáknak szóljon. A híreinkben természetesen ugyanúgy használjuk a mainstream híreket, mert azt gondoljuk, hogy a romákat ugyanúgy érdekli az, hogy mi történt az Osama bin Ladennel, amikor éppen arról szól a sztori. De meg kell próbálni egy kicsit átalakítani a hír-kánont. Magyarán nekünk nem kell állandóan címkézetten roma anyagokkal foglalkozni. De a hír-kánonban egy picit előbbre kell tenni, logikusan, az olyan problémákat, amik ugyan nem címkézetten romák, de például az új MSZP-kormány hangsúlyosan azt mondja, hogy a szegénység elleni küzdelem központi kérdése, abban nem biztos, hogy ott kell lenni, biztos, hogy nem kell ott lenni, hogy „roma”. Nálunk, hogyha a szociális törvény változik, az biztos vezető hír. A mainstream médiában lehet, hogy nem vezető hír. De hír ott is, ez tény.

Szóval próbáltuk így csinálni. A zenékben sem gondoljuk, hogy a romák csak roma zenét szeretnének hallgatni. Miért hallgatnának? Hiszen ők is egy médiatizált világban élnek, ahol az ő zenei ízlésüket is nemcsak a családból jövő ingerek határozzák már meg, hanem a tömegmédiának a zenei diktátumai. Tehát nekünk igenis a pop-nyálat is sugároznunk kell. Bocsánat, hogy ezt így fejezem ki...

Arra kell törekednünk, hogy ezeket megpróbáljuk tömbösíteni vagy megpróbáljuk sávosítani. A kutatás szerint, ami nekem egyébként elég nagy csalódás volt, a budapesti romák 60 százaléka azért állandó hallgatójának tekinthető ennek az adónak, nem tudunk persze abszolút számot rendelni mellé, mert senki nem tudja, hogy hány roma van. Ezt nem tudják egyébként, mert Keményék felülreprezentálják a lepattant rétegeket, a KSH a romaéletmódjával tudjuk, hogy milyen gondokat okozott, mikor ez alapján nézték meg. Az önbevallás az 143 000 embert eredményezett 90-ben, a tavalyi népszámlálásnak még nincsenek adatai, mármint ilyen érzékeny adatai.

Nem tudjuk. Az összes hirdető azt kérdezi, hogy jó, ez nagyon jól hangzik ez a 60 százalék, de ez hány embert is jelent? Én mindig százezret használok. Itt Pesten százezer roma van, az összes szociológus engem ledorongol, vagy legalábbis nagyon sok, mert a Keményék, Kertesiék ’93-ban 46 ezret hoztak ki, nagy valószínűséggel Pesten az országos átlagnál alulreprezentáltabbak a romák egyébként. Ami nekem elég megdöbbentő, mert az ember mindig azt hiszi, hogy ide húzódnak föl. De lehet, hogy megindult egy visszafelé irányuló migráció. Én ezt nem tudom. Abból a szempontból, hogy egy rádió az elsődleges célcsoportját 60 százalékos hatékonysággal éri el, az úgy jól hangzik. És ezt szoktuk is szeretni használni.

Jó lenne, ha azt tudnám mondani, hogy ez 60 ezer embert jelent csak romában, mert abban a pillanatban lehagytuk az összes budapesti, csak Budapesten szóló rádiót. Szerintem így is lehagytuk az összes csak Budapesten szóló rádiót, mert hogy nagyon sok nem roma is hallgat minket, akiket ez a vizsgálat nem kutatott.

Azért keveredtem ide – lehet, hogy egy kicsit csapongok... – hogy nekünk meg kell céloznunk, például, azt a közönséget is, akit adott esetben úgy definiálhatunk, hogy egy nyitott, érdeklődő, sok esetben akár véleményformáló értelmiségi réteg is. Akiknek például a zenei kínálatunkkal a mostani budapesti médiapiacon mi kínálunk talán egyedül minőséget, mert nálunk azért nagyon-nagyon sok finom és jó zene szól, ami nem az aktuális Top Ten! Amire azt mondják a mi roma hallgatóinknak egy jelentős része, hogy milyen jó kis füves zene! Bocsánat, ezt mondják, hogy bölcsész zene. Mert hogy ez ilyen ethno, mert world-music, meg finomság, és nem a Bódi Varga Guszti, meg nem az Aranyeső, meg nem ez. Amit természetesen nyomnunk kell, mert az elsődleges célcsoportunk a roma. De amikor a dúsgazdag bankigazgató reggel autózik, 8 és 9 között be a munkahelyére, és azon töpreng, hogy vajon hova nyomjak százmilliót, akkor mi azt gondoljuk, hogy ezt a bankigazgatót jó lenne megszólítanunk valami finom zenével. Akkor mi nem fogunk neki benyomni Top Tent, mert azt hallja minden rádióban. Tehát ez ki van mondva a rádió zenei szerkesztőinek, hogy a reggeli drive-time-ba nem nyomunk aktuális slágert, mert azt bankigazgató, de nemcsak bankigazgató, átlag magyar pesti értelmiségi vagy nem értelmiségi is meghallja a Danubiuson, itt, ott, amott. Ha nem nyomunk roma zenét, és sok finom minőségi zenét.

De akkor már az egyszerű roma hallgató ugyan meghallja a Ternipét vagy a Kalyi Jagot, de az a szívhez szóló gyönyörűség, amit a Bódi Varga Guszti tud igazán képviselni sok esetben, vagy az Aranyesővel a Bangó Margit, azok nincsenek meg. Viszont a kívánságműsorunkat odaengedtük, tehát a kívánságműsorban nem diszkriminálunk, tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a véleményformálókat, a gádzsókat diszkrimináljuk, mert ott viszont tényleg csak ez van.

Még egy érdekes problémát szeretnék elmondani, ebbe egy olyan két hónapja ütköztünk bele. A kívánságműsor magasan a legnépszerűbb, mint minden rádióban. Ebben semmi meglepő nincs, a legnépszerűbb műsorszám. A Rádió C megpróbál ilyen okoskodó rádió is lenni, mindig ezt mondom. Tehát azt gondoljuk, a pályázatunkba is azt írtuk, hogy nem elégszünk meg azzal, hogy egy jó dumájú romagyereket kiengedünk az éterbe egy computerrel, amibe be van táplálva nagyon sok zene, hanem mi igenis komoly, szép, okos műsorokat is akarunk csinálni. A roma kultúra értékei, diszkrimináció, politika, satöbbi. Ezeket mi meg is próbáljuk csinálni, a magunk keretei között – fél éve működünk, reméljük, egyre jobbak leszünk.

De igazából az emberek a rádióban azt akarják hallani – közhely, a rádió egy háttér szerepet tölt be az emberek életében – sok zenét akarnak hallani, könnyed, rövid megszólalásokat. Nem okoskodásokat arról, hogy miért tartunk ott, ahol tartunk. Ez már egy nagy probléma. A kívánságműsorunkat egyértelműen egymásnak való üzengetés... a kívánságműsorunk gyakorlatilag börtönrádióvá alakult át. Ez egy elég nagy problémát jelent. Bár az előzetes koncepciónkban le volt írva az, hogy mi akarunk csinálni börtönrádiót. Itt ül a gádzsó gyerek, aki olvasott ilyen dolgokat, és azt mondja, hogy az amerikai gengszterek egyik prominens képviselője – most nagyon leegyszerűsítem a saját gondolkodásomat – egyszer azt mondta, hogy több fekete van börtönben, mint egyetemen. Ez egy gyönyörű politikai szlogen, ezt lehet használni. Magyarán, hogyha mi börtönrádiót csinálunk, ez tulajdonképpen a rendszer elleni tiltakozás is lehet, anélkül, hogy okoskodó műsorokat csinálnánk. Mi azt mondjuk, hogy ti tehettek róla, ti külditek be börtönbe. Ez így jól is hangzik.

De ennél sokkal hétköznapibban működik a dolog. Számtalan roma családnak van, volt, lesz éppen valakije börtönben. Ezt mindannyian tudjuk, a roma kultúra is erről tanúskodik, hiszen hány ilyen börtön-dal van, vagy a börtön hány dalban szerepel! Ha ez a rádió a romákat akarja kiszolgálni, akkor ezt a tényt tudomásul kell vennünk. Ennek következtében a kívánságműsorunkban csak az van, hogy „kitartás, várunk, szeretünk, Marcsi, Julcsi, Teri, küldöm neked a Bilincs a kezemen című számot” – csak ez van.

Egy idő után természetesen a roma társadalom és emberjogra érzékeny része, akikről a legmélyebb tisztelettel tudok csak – most nem gúnyolódom! – beszélni folyamatosan, ők azt mondják, hogy milyen képet sugároz a romákról ez a cucc? Ez nem azt sugározza, hogy azt a sok gádzsó előítéletet, miszerint minden roma bűnöző? Amiben tulajdonképpen igazuk is van. Mert azt mondják, és nagyon sok magyar cigány van egyébként itt Pesten, elit muzsikus cigányok. Föltűnt, hogy eleinte, októberben még küldözgettek, aztán már nem küldözgettek, mert hogy ők nem keverednek ezzel a börtönnépességgel. És ráadásul jöttek aztán a politikai kritikák is, hogy ezzel tulajdonképpen honnan tudom én azt, hogy nem a MIÉP rendeli meg? Ő telefonál be. Mert hogy én azt hogy tudom leellenőrizni, hogy nem egy MIÉP-hallgató, mert hogy ez a cél, hogy a sok gádzsóban megerősítsük azt a képet, hogy a romák börtönben vannak.

Kerényi György, Berki Judit és Furmann Imre

Ez egy nagyon nehéz dilemma, azt gondolom, mert, egyfelől ha ez a rádió fölvállalja, hogy kiszolgálja ezt a közösséget, és ennek a közösségnek tagadhatatlanul hihetetlen igénye van erre, akkor ezt fölvállalja. Másrészt viszont azt is mondhatja, hogy a közönségnek lehet, hogy ez árt, hogy ha minden számból kiderül, hogy valaki börtönben van éppen. Szóval ez egy nagyon nehéz kérdés, de ebből csúnya üzemszervezési problémák is adódnak. Mert itt már rendesen jönnek oda a nagy Merdzsós gengszterek folyamatosan, akik rendelik a számot. És a mi szegény műsorvezetőnk, akiből egy fél év alatt lett a budapesti roma közösség egén egy csillag, Ponczók művész, őt rendesen effektíve fenyegetik ilyen nagy csúnya gengszterek, hogyha nem játszod le... Vagy asszonyok dörömbölnek az ajtón, és azt mondják, hogy harminc év múlik ezen. És ezeket a problémákat nehéz föloldani.

Most próbáljuk meg úgy föloldani, hogy egyrészt felvételről megy, tehát folyamatosan mondjuk, már két hónapja mondjuk a betelefonálóknak, hogy küldjed, de azt nem szabad elmondanom, hogy a Venyigébe küldöd. Persze, dehogy mondom, hát tudom, ismerem a szabályokat! A zenei szerkesztő veszi föl, fél perc múlva adja be, mert most még éppen megy az Aranyeső, vagy a Bilincs a kezemen, ahogy beadja, abban a pillanatban rögtön: „és akkor most én azt mondom neked, hogy kitartás, és szeretettel gondolunk rád, a Venyigébe küldöm neked ezt”. Abszolút tudják, így használják, és nem is tiltakozunk ez ellen. Most megpróbáltuk úgy, hogy felvételről csináljuk. Magyarán 5-től 7-ig betelefonálnak, mi azt fölvesszük, jól kivágjuk belőle, mikor azt mondja, hogy „a Venyigébe”, de az kiderül, hogy Nunó küldi Bercinek, az benne van.

Ez is egy megoldás. Illetve még egy, hogy heti egy ilyen kívánságműsort börtönrock-ká nevezünk át, és akkor csak börtön-kívánságműsor lesz.

Van még egy fontos műsorunk, amiben Furmann doktor is érintett: az interaktív jogsegély szolgálatunk, amiben sajnos most már nem érintett, mert a rádiónak nagyon komoly pénzügyi gondjai vannak. Itt van Bernáth Tibor, tehát előtte hiába sipákolok arról, hogy milyen pénzügyi gondjai vannak egy intézménynek, mert ő aztán igazán tudja. Pont négy napja volt kint az ELMÜ, hogyha nem fizetjük ki a 600 ezres áramtartozásunkat, akkor – hát jöttek ketten... Én nem voltam benn, hívtak, kivonult a szerkesztőség, és eléggé el nem ítélhető módon megfenyegették az ELMÜ-söket, hogy eltörik a kezüket, hogyha hozzányúlnak ehhez. De hozzátették azt, hogy mi tudjuk, hogy ti a dolgotokat végzitek, de ezt naponta százezer ember hallgatja, ne kapcsoljátok le. Ilyen helyzetben vagyunk.

Eddig négyszer kapcsolták ki a telefont, ami egy napi működésű rádiónál, aminek napi hírműsora van, nemcsak óránkénti híreink vannak, hanem esténként egy húszperces hírmagazint, egy krónikát is nyomunk. Meg van egy húszfős riporteri gárdánk, igyekszünk komoly dolgokat is nyomni. A rádió a leggyorsabb médium. Ezt az előnyét kéne kihasználnia, gyorsabb, mint a tévé, nincs olyan nagy pakk vele, csak ki kell menni, bejelentkezni, és már megy az egész. Nem olyan, mint a nyomtatott sajtó, hogy másnap jelenik meg. Hihetetlen előnye van a rádiónak. De így nehéz, hogy tíz napig nincs telefon, mert nem tudtuk befizetni. Illetve egy kicsit körülményes megkérni az interjúalanyainkat, hogy hívjon már vissza, mert csak úgy tudjuk rögzíteni a telefoninterjút.

Az interaktív jogsegély műsorunkban is, ezt arra indítottuk be, hogy betelefonálnak, szakemberek értelemszerűen azt mondják, hogy ők nem tudnak rögtön prompt up to date-ek lenni, nekik kell idő – attól szakemberek –, hogy fölkészüljenek. Hogyha őket éppen fenyegeti a gyámügy, vagy lakásügy, akkor neki arra föl kell készülni, hogy mi a válasz. Betelefonál, fölvesszük gyártóstúdióban, két nap múlva válaszol a szakértő az éterben. Egy ilyen rotációs rendszerben különböző jogvédő irodák, családsegítők, ilyenek jönnek be, az Imréék is voltak, a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda. Ez a műsor még működik. Erre nagyon nagy igény is van, úgy tűnik. Néha egy sincs, néha 6-8 telefon is van, Amiben egyébként „Kanadából visszajöttem, mit csináljak?”, „önkényes vagyok, mit csináljak?”, „diszkriminálnak, mit csináljak?” című történetek mind szerepeltek.

Érdekes volt ez a Szonda-vizsgálat. Azt hozta ki, hogy melyik téma foglalkoztatja, milyen probléma foglalkoztatja a leginkább a romákat. Ez volt a kérdés. Ennél bonyolultabban volt megfogalmazva, és választhattak. Magasan – de hát ez köztudomású mindenki előtt – a foglalkoztatással és a munkával kapcsolatos, tehát hogy legyen munkám. Ez duplája volt minden másnak – tehát a lakással, egészségüggyel, az iskolával, mindennel kapcsolatban – az, hogy legyen munkám. Az egyébként nagyon érdekes volt, és ez egy cseppet sem von le annak a munkának az értékéből, amit végeznek az ezzel foglalkozó szakemberek, hogy azért, mert engem diszkriminálnak, mert roma vagyok, ez jóval kevésbé foglalkoztatta eszerint őket. De azt gondolom, hogy ez semmit nem jelent.

A mi komoly, szép műsorainkra is azt mondták, hogy annak a népszerűsége 12 százalék, a másiknak meg, amikor művészekkel meg sztárokkal beszélgetünk, annak meg 86 százalék. Mégsem gondolom azt, hogy ezeket a műsorokat most jól abbahagyjuk, és inkább csak azt csináljuk. Azt gondolom, hogy ez megér egy elemzést, vagy valakit, akinek erre van energiája meg kedve, hogy ezt végiggondolja, hogy milyen pótló vagy kompenzációs, vagy személyiségvédő vagy közösségi mechanizmusok működnek, amelyek a tagadhatatlanul, létező utcai, hétköznapi intézményi diszkriminációt mégis hátrébb sorolják az emberek tudatában.

Ez egy nagyon érdekes dolog, és azt gondolom, hogy a rádió ebből a szempontból nagyon fontos szerepet játszik, bár másrészt meg ezt próbálja meg kiaknázni. Magyarán hogy lehet azt mondani, ami most divatos szociológiai fogalom, az identitáspolitikai küzdelemnek fontos része a Rádió C. Azzal, hogy a Rádió C nem a gádzsóknak, nem a magyaroknak akar arról beszélni, hogy ilyenek vagyunk mi, romák, értsetek meg, mutassuk föl magunkat, a romákat a gádzsóknak. Nem erről szól, nincs magyarozás, nincs gádzsózás, nincs oláh cigányozás, nincs beásozás, nincs magyar cigányozás igazából.

Ha sikerül bekerülnünk a médiába, akkor vagy valami. Ha a problémádnak sikerül oda bejutni, akkor vagy valami. A romák most úgy kerültek be a médiába a Rádió C révén, de itt most nem rólunk szól, egyszerűen bárki is csinálná ezt a rádiót, akármilyen is rosszul csinálnánk, attól, hogy van ez a rádió, a romák most úgy kerültek be a médiába, mint teljes emberek. Nem, mint egy ügynek a kezdőbetűvel illetett embere. Nem, mint a „riporter kiment és megkérdezte, és a roma asszonyok kiabálnak a ház tövében” című jelenetnek a résztvevői. Nem, mint egy panaszládák, akik tulajdonképpen semmi mást nem tudnak csinálni, hogyha az orruk alá megy a TV2 vagy akármi, vagy a rádió, hogy elkezdenek kiabálni, hogy engem bántanak, mert roma vagyok.

Hanem egyszer csak itt vannak, és ez az övék. Ez a rádió az övék. És ezt ők tudják. Tehát hiába én vezetem ezt a dolgot, ezt a rádiót 80 százalékban romák csinálják – ez átjön. Megpróbáljuk a tartalmi részeket is arra rímeltetni, hogy ez a romákat érdekelje. Persze, nagyon sokszor nem sikerül, nagyon sok dolgot melléfogunk, kezdők vagyunk. Mi is tanuljuk ezt az egészet. De mégis csak itt ez a rádió úgy van, mint hogy Bartók, Danubius, Juventus, tehát ki van írva a rádión, benyomja a gombot a kocsiban, és akkor ott van, hogy Rádió C.

Akkor innentől, ilyen „médiatizált” korban, hogy már megint ezt mondjam, a romák egyszer csak ugyanott vannak, ahol a többi. Nem egy hír a mainstream médiában, nem egy oldalról, egy szegmensről bemutatott valóság, hanem a kultúrájuktól, a problémájuktól és adott esetben a többségiekkel való hasonlóságaikkal együtt bemutatott valami.

Ezért gondolom azt, hogy ez a romák identitáspolitikai küzdelmének egy nagyon fontos része. Sokat beszéltem, bocsánat.

Nem sokat, de pont eleget. Megmondom őszintén, és ez sem véletlen, hogy Judit szólt és nem én, mert én tényleg nagy élvezettel hallgattam és megmondom őszintén, a mediátori szerepemből ki is estem, nekem kellett volna figyelmeztetnem az előadókat. De tényleg nagyon fontos dolgokat mondott el Judit is, és nagyon szívesen hallgattam volna még tovább is. Nagyon fontos dolgokat mondott el Gyuri is, és nyilvánvalóan, amit a Kerényi Gyuri érintett, az nagyon fontos, hogy felmutatni – anélkül nem megy. Megmutatni – anélkül nem megy. Lehet itt a kormányoknak rendeletet hozni, de ha az nem jelenik meg, akkor az igazából olyan, mintha nem is lenne kormányrendelet. Ez az egyik.

A másik a személyes érintettség, az előbb a Gyuri mentegetőzött a pénz miatt. Azért azt el kell mondani, hogy mikor erről volt szó, akkor én azonnal közöltem, hogy nekem pénzt ezért ne adj. És én ezt ötletként is mondanám, nem biztos, hogy nincs sok olyan ember, aki nagyon szívesen ott megszólal, és azért nem kér pénzt. Miért kell mindenért pénzt kérni?

Ami talán esetleg érdekesség volt, hogy valóban a diszkriminációs vagy ilyen esetek háttérbe szorulnak az egyéb műsorokkal – hogyha lehet ezt műsoroknak nevezni – szemben.

A múlt héten az idegenellenességről volt egy konferencia, illetve az idegenellenességnek a kezelése, illetve, hogy milyen módszerek vannak annak a leszerelésére, illetve a megértetésére, hogy ez egy nagyon rossz dolog. Ezen a konferencián nagyon-nagyon sok jó ötlet hangzott el és merült fel. Többek között például a Menedék Egyesület olyan matricát mutatott be, amin Rákóczi és Kossuth volt így átlósan, és a másik két részén pedig egy menekült gyerek és egy menekült család. Ezt ragasztgatják különböző helyekre.

Nyilvánvaló, hogy a sajtó és a média az előítéletek, a diszkrimináció ellen nagyon-nagyon sokat tehet. És én például Magyarországon még nem éreztem ezt a készséget se a politika részéről, se mások részéről. Igenis egy hatalmas – most egy csúnya szó következik – hadjáratot lehetne indítani. Amit említettél, hogy Cadillac a mellett igenis egy fekete áll, vagy a mobiltelefont egy fekete, mondjuk egy cigányember fogja reklámozni.

Ezek nagyon fontos dolgok, most itt félbeszakítom és önöké a szó.

Hadd éljek vissza helyzeti előnyömmel: én szeretnék föltenni két kérdést. Azután azonnal adom a mikrofont bárkinek. Az egyik az államtitkár asszonyhoz szól. A szegénység felszámolásához elsősorban pénz kell. Van-e már valami információ arról, hogy a kormány a következő négyéves ciklusban pontosan mit tud tenni anyagilag? Tehát milyen eszközöket bocsát azoknak a rendelkezésére, akik a szegénységet általában is, a roma szegénységet – ha nem is felszámolni, de enyhíteni akarják?

A második kérdés, hogy gondolnak-e a jogi arzenál bővítésére. Az elmúlt években nyilvánvaló volt, hogy a gyűlöletet általában, az antiszemitizmust, a cigányok, és általában a külföldiek elleni gyűlöletet politikai eszközként használják. Itt jó szándékkal, úgy értem, hogy jó szívvel törvény nélkül nem lehet működni. De szeretném azt is elmondani, hogy nemcsak negatív törvényekre van szükség. Tehát nem arra, hogy bizonyos dolgokat megtiltsanak, hanem hogy bizonyos dolgokra kötelezzenek.

Nyilván sokan nézik a különböző amerikai szériákat. Amerikában, a liberális Amerikában, amelyik ráadásul a filmet nem is művészi alkotásként, hanem áruként kezeli, törvény kötelezi a filmeseket, hogy a feketéket bizonyos kvótában szerepeltessék. Ennek a következménye az volt, hogy először főleg, mint gengszterek szerepeltek. De most már főleg, mint rendőrök szerepelnek. Franciaországban, ahol én negyven évig éltem, az utolsó tíz évben szintén megjelentek a televízióban például a Franciaországban született, de arab származású speakerek, akik nem különleges szerepet töltenek be, hanem azt mutatják, hogy ugyanolyan franciák, mint a többiek.

Tehát van-e készülőben olyan törvény, amelyik a pozitív diszkriminációt teszi szükségessé?

Utolsó kérdésem pedig az, most látjuk, hogy a politikai életben is megjelent a roma értelmiség, mind jobboldalon, mind baloldalon felléptek és bejutottak a parlamentbe roma politikusok. Tehát a kérdésem az, hogy a következőkben milyen megoldást látnak? Valóban a roma, a specifikus roma képviseletet kell hangsúlyozni, tehát azt, hogy – idézőjelben – mint kisebbségek képviselői jelenjenek meg a parlamentben, vagy inkább egy kvótaszerű megoldás, hogy a politikai pártokban általában, minden politikai pártban, vagy majdnem minden politikai pártban erősebb legyen a roma képviselet.

Azt szeretném kérdezni, Judit, hogy most miután megismerkedsz a magyar államigazgatás gyönyöreivel, struktúrájával, reményeket látsz-e? Nagyon fontos az, hogy valóban az államigazgatásban és ezekben a minisztériumokban lesznek emberek, akikkel együtt tudtok dolgozni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy van egy nagyon fontos kérdés, ami talán minden mást megelőz, akkor is, hogyha a napi politikára függesztjük a szemünket. Az ősz nagyon távolinak tűnik, mégis szeretném kérdezni, hogy tervbe vettétek-e valahol az őszi helyhatósági és kisebbségi önkormányzati választásokra való felkészülést?

Jó napot kívánok, Orsós Attila vagyok. Amice Egyesület, Amrita Egyesület, Faág Egyesület, Prohászka Szakkollégium. Két kérdésem van nekem is. Az egyik talán kapcsolódik ahhoz, amit ön kérdezett. Hogyha az ember olvassa a HVG-t, akkor most már úgy ’90 óta van egy ilyen kimutatás, hogy körülbelül 8 milliárd forintban maximálják azt, amit célzottan a cigány problémáknak a megoldására szánnak. Ez az összeg a három kormány ideje alatt nem változott. Tehát így egyszerű cigányemberként az egy nagyon jó mutató lenne, hogyha ez az összeg a következő évi HVG-összefoglalóban már nem 8 milliárd lenne, mert akkor tényleg egy erős kormányzati vagy politikai akaratot feltételezne.

A másik pedig azt, hogy többször elhangzott, Amerikát hozták föl példaként, ami itt a változás egyik fontos mutatója. De akkor ezt úgy kéne, hogy a szociológusok felosztják társadalmi, gazdasági, politikai és szociális alrendszerre ezt az országot. Amikor az amerikaiak csinálnak valamit, akkor nem szedik szét ezeket az ágakat, hanem összehangoltan próbálnak valamilyen változást eredményezni. Tehát a különböző intézkedés-csomagok egymást kiegészítik. Eddig csak az oktatásról volt szó, és valamilyen szinten a foglalkoztatásról van szó. De én azt hiszem, hogy ma már ismert az a módszer, amit magyarítani kéne. Tehát nem át kéne venni az amerikai módszert egy az egyben, hanem a magyar viszonyokhoz alakítani. Erre megvan-e a team? Megvan-e már az az értelmiségi kör, aki erre képes.

A másik pedig, ami nagyon fontos, csak még nem mondtuk ki, de elhangzott a médiával kapcsolatban, hogy az egyik legnagyobb eszköze annak, hogy ezt a változást el tudjuk fogadtatni a magyar társadalommal, az nemcsak a gazdasági helyzetnek, vagy nemcsak a politikai helyzetnek, nemcsak az oktatásügyben való helyzetnek a változásában rejlik, hanem ezt hogyan tudjuk kommunikálni kifele. És ehhez nem elegendő a Rádió C, én úgy gondolom, hanem ehhez kéne még az ORTT-ben megfelelő képviseletet, a cigányoknak a képviseletét is valahogy kiharcolni. És minden egyes médiában ki kéne harcolni azt a fajta képviseletet. Hiszen itt évtizedeket tudnánk legyőzni. Öt-tíz év alatt meg tudnánk változtatni azt a fajta felfogást, ami most a cigányokkal kapcsolatban kialakult.

Tehát a média – gazdaság – politika – társadalmi és a szociális helyzetet együtt kéne valahogy összehangoltan egy olyan változás irányába mozdítani, ami tényleg öt-tíz éven belül változást eredményezhet.

Nyiri András vagyok, tanár, Független Pedagógiai Intézet. Berki Judithoz szeretnék egy kérdést intézni. Azt szeretném kérdezni, hogy a szakmában, a pedagógiában bizonyos programoknak és kezdeményezéseknek a beérési, beválási folyamatai meglehetősen hosszúak. Az lenne a kérdésem, hogy a hátralévő kis időben – ez legalábbis négy év – milyen pontokon gondolják azt, meg lehet-e fogalmazni most azt, hogy milyen pontokon kellene visszafordíthatatlanná tenni bizonyos oktatási folyamatokat. Itt említette, hogy nagyon sok területen vannak akut nagy problémák.

Vágó Miklós vagyok. Örömmel hallottam, mint ahogy önök is boldogan konferálták be, hogy a cigány-ügy a nemzeti üggyé vált nálunk. De úgy tudom, hogy nemcsak magyar nemzeti ügy, mert ugyanez a probléma vonatkozik Csehországra, Szlovákiára is – már ameddig én ki tudok tekinteni, de gondolom több európai országot is fel lehetne itt sorolni, ahol ugyanilyen, hasonló problémákkal küzdenek.

Az EU is felfigyelt erre az ügyre, megfogalmazódott az az igény, hogy a cigánykérdést európai kérdéssé kellene feltenni, vagy kérdésként kellene megfogalmazni. Az lenne a kérdésem, hogy hogy alakul ez az egész dolog, nemzeti szinten képviselik magukat a cigányok ebben az EU-kérdésben, vagy pedig az EU-ban levő minden ország képviselői által, vagy hogy fog ez összeállni?

Jó estét kívánok, én Orsós Zsuzsanna vagyok, az Amrita Egyesülettől érkeztem szintén, és egy levelet szeretnék felolvasni, amit az egyesületünk kapott az elmúlt időben az Oktatási Minisztériumtól. Akkor most szeretném felolvasni a levelet.

Az Oktatási Minisztériumtól kaptuk, a Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztályától, az ügyintéző Lásztity Mária volt, a címzett pedig Orsós János elnök, Amrita OBK Egyesület Pécs, Szabadság út 19., 7601.

„Tisztelt Elnök Úr!

Sajnálattal tájékoztatom, hogy a nemzeti kisebbségek vasárnapi iskoláink támogatására beérkezett pályázatukat nem áll módunkban támogatni, mivel az nem felel meg a pályázati felhívásban megfogalmazottaknak. A pályázaton a kiírás szerint csak az iskolahálózattal nem rendelkező nemzetiségek anyanyelvi oktatását szervező kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek vehetnek részt. Felnőttek oktatása nem a vasárnapi iskola feladata. Az Önök esetében az iskoláskorú gyermekek nemzetiségi cigány nyelv és népismeret oktatását a szülők igénye alapján az iskolában valósíthatják meg. Az oktatás bevezetésével az iskola megkaphatja a kiegészítő nemzetiségi normatívát, melyet a fenntartónak kell megigényelnie.

Munkájukhoz és törekvéseikhez erőt, egészséget és további sok sikert kívánok.

Budapest, 2001. november 29.

Üdvözlettel

Torma Nándor főosztályvezető.”

El kell mondanom, hogy saját tapasztalatból tudom, hogy 12 éven keresztül tanultam általános iskolában, középiskolában, és nem találkoztam tanulmányaim során, az oktatásban nem szerepelt az, hogy mi, cigányok megismerkedhessünk kultúránkkal, illetve a nyelvünkön tanulhassunk. Igazából nem értem azt, hogy miért lett elutasítva ez a pályázat. Hiszen tudtommal az Amrita egy civil szervezet, és nemzetiségünk nem rendelkezik anyanyelvi iskolahálózattal, és nem értem, hogy miért lett ez a pályázat elutasítva.

Az a kérdésem, hogy a továbbiakban lesz-e olyan, aki felvilágosítja Torma Nándor urat arról, hogy ez így van?

Én lennék az az Orsós János – jó estét kívánok! –, akinek szólt a levél, és én nagyjából tudom a választ, hogy miért is született meg ez a levél. Nem másról van szó, hanem csak arról, hogy a Torma Nándor nagyon jól ismeri az Amrita Egyesületnek a tevékenységét, ami már lassan tíz éve működik és nagyon jó eredményekkel. Pont ez a baja a Torma Nándornak, hogy nagyon jó eredményekkel működik. Az Amrita Egyesületet akkor ismerhette meg közelről Torma Nándor, amikor az Arany János Program napvilágot látott, aminek én egy jeles képviselője voltam egyébként, nagyon sokat kardoskodtam az ügyben, hogy ne legyen diszkriminatív. Az ombusman leírta, Kaltenbach Jenő leírta, hogy ez diszkriminatív, ennek ellenére nem vehettek részt cigány fiatalok az Arany János Programban, oly módon, hogy ezt le is írták tulajdonképpen.

Azért vagyok érintett ebben az ügyben, mert én Hidasnak a kisebbségi önkormányzati vezetője vagyok, és az én családtagom is jelentkezett ebbe a programba. Szervezetek is kimaradtak ebből, mint tudjuk, a mánfai Collegium Martinum is kimaradt ebből, aminek én a munkatársa vagyok.

Elnézést szeretnék kérni, hogyha egy kicsit túl hajtépős lennék, vagy nagyon elkezdenék itt panaszkodni. Nagyon sok szervezet és politikai erő támogatta azt a fajta kardoskodást, aminek én a részese voltam az Arany János Program ügyében, nagyon sok fontos személyiség a magyar politikában segítette ezt az ügyet, és sajnos azt meg kell mondani, hogy eltelt másfél év, amikor is Környei Lászlótól jött egy telefonhívás a mánfai kollégiumba, hogy ha én elmennék a Collegium Martinumból, akkor egy csomó pénz oda áramlana. Hát én abban a pillanatban repültem a mánfai kollégiumból.

Azt szeretném megkérdezni, vagy szeretnék megnyugtatást, hogy ilyesmi nem fog előfordulni, hogy egy telefonhívással munkahelyek szűnnek meg. És igazából nekem az a problémám, hogy most nem az a kormány van – hála Istennek – hatalmon, amelyiknek a kérésére megszűnt az állásom, és tulajdonképpen ilyen visszás helyzet van, hogy most ugyanabba a táborba szavaztunk ugyanazzal a személlyel, aki megszüntette az állásomat egy telefonhívással.

Szeretném általánosabb formában föltenni ezt a kérdést. Tehát tudunk-e az oktatásügyben olyan intézményesített formát teremteni, ami nem kormányfüggő? Tehát ki tudunk-e találni olyan oktatási modelleket meg formákat, ami biztosíthatja abban a szociális helyzetben lévő cigány és nem cigány gyerekeknek a tanulását, ami nem politikai, éppen az adott politikai akaratnak megfelelő. Tehát tisztán a szakmára helyezkedő és a problémát világosan látó intézményesített háttér megvalósítható-e a következő négy évben?

Nagyon sok kérdés zúdult ránk, és én nem is akarom elhárítani Judittól a válaszadást. Csak a közönségnek, a kérdezőknek és a véleménynyilvánítóknak hadd mondjam, hogy egy-egy napja dolgozó, még ki nem nevezett államtitkár, ha nem tudna mindenre válaszolni, az lenne a legtermészetesebb.

Ugyanakkor viszont én azt hiszem, hogy lehet kérni, hogy Judit ezeket a kérdéseket, ezeket a problémákat, amire most nem tud válaszolni, azt igenis közvetítse és vigye be abba a struktúrába, amit az előadása elején fölvállalt, és amennyire én Judit emberségét ismerem, ezt meg is fogja tenni.

Nem is emberség, hanem szakmaiság kérdése. Köszönöm az Imrének, hogy megpróbált már az elején kisegíteni. Mert ahogy jöttek a kérdések, akkor kicsikét megijedtem, pontosan azoknál az okoknál fogva, amiket ő elmondott. Hiszen az egyeztetések most fognak elkezdődni.

Most én idézem az ellenzéki tábornak a volt miniszterelnökét, hogy mi akarunk nagyot álmodni, és egy olyan költségvetési koncepciót készülünk elkészíteni szeptember 30-ig, ami nem 8 milliárd forint lesz, ami egyébként most 11,1 milliárd forint volt, a 2002-es évre szánt költségkeret. Tehát megpróbáljuk ezt. Illetve én, amikor még csak beszélgettünk erről a struktúráról, akkor én teljesen nagyot, merészet gondoltam: mi lenne, hogyha erre az egész ügyre szánt pénz, ami a tárcáknál is van, az ide kerülhetne az államtitkársághoz?

Aztán elkezdtem ezen gondolkodni, hogy ez egy nagyon meredek helyzet. Hiszen a társadalmi felelősséget abban a pillanatban le tudnánk venni a többségnek a válláról. Tehát ezt az egész ügyet elfelejtettem, mert azt gondolom, hogy nagyon szeretek fáklyavivő lenni, de azért nem szeretném, hogy ha beledöngölnének majd a földbe. Hiszen akkor olyan nagy elvárások fogalmazódnának meg, aminek tényleg nem biztos, hogy meg tudnánk felelni.

Tehát egy megemelt költségvetést teszünk le az asztalra, amit megpróbálunk – elég rövid az időnk, mert szeptember 30. az itt van, csak ez tudjuk, hogy ez hogy fog működni, a költségvetési tárgyalásokon aztán ezt majd fogják faragni. Azért gondolunk arra, hogy egy megemeltet, ami azért már alaposabban, a tárcákkal való egyeztetés után készülünk ezt elkészíteni, hogy lássuk azt, hogy igazából hol voltak azok a súlyos gondok, ahol, nem volt elegendő forrás. Tudjuk, hogy sehol nincsen. De itt nem arról van szó, hogy itt húszmilliárd forint kellene, ezt azért valamennyien tudjuk, hanem hogy ennél jóval magasabb összegre lenne ahhoz szükség, hogy tényleg tudjuk átvinni azt a fajta együttműködést, ami a mi álmunk is. Tehát én arról beszéltem pontosan, hogy mindent együtt. Nem részfeladatonként, hanem mindent együtt kell tudnunk kezelni.

Nem merem most azt mondani, és nem is ismerem ebben a pillanatban, hogy hogy áll a költségvetés, illetve, hogy már a 2003-as évbe egyáltalán terveztek-e be valamit. Ennek utána kell néznem. Itt már elindultak munkafolyamatok a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalnál, úgy tudom. A Heizer Antal úrral majd le kell ülni, és egyeztetni kell, és akkor meglátjuk feketén-fehéren, hogy hogyan állnak a dolgok. Elkezdődik szakértőkkel egy közös nagy munka, amiben megpróbálkozunk egy „normál” költségvetést összeállítani.

Berki Judit

Azt figyelembe kell vennünk, hogy az ország teherbíró képessége milyen. Ezt nekünk is figyelembe kell vennünk. Mi az, amit elbír, és amit ebben a helyzetben a legjobban ki tudunk harcolni. Mi az a legmagasabb összeg, amit meg tudunk célozni? És ezért, ezt ígérem, a legvégsőkig fogunk harcolni, hogy ez a pénz a rendelkezésünkre álljon.

Azt gondolom, hogy egy csomó törvénynek a módosítása indokolttá válik, a foglalkoztatási törvény, azt hiszem, egy borzasztó fontos ügy lesz. Szeretnénk, hogyha a választójogi törvény, szeretnénk, hogyha ezzel együtt a kisebbségi törvény, a parlamenti képviseletnek a kérdése. Én úgy tudom, hogy az ombudsmani hivatal is, szerencsénk van, mert itt van Dr. Varjú Gabriella, és meg is kérem, hogy ebben engem segítsen majd ki.

Tehát annyit azért elmondok, hogy mi már most szerettük volna, hogy a mostani helyhatósági választások előtt bemenjen a választójogi törvénymódosítása. Ezzel el vagyunk késve, ezt már nem tudjuk ebben a választási ciklusban megtenni. Ez nekünk egy nagy szívfájdalmunk, mert nem így képzeltük el ezt a dolgot, hanem úgy, hogy már két hete bent kellene, hogy legyen a közigazgatási államtitkári értekezleteken ahhoz, hogy ebből időre lett volna egy törvénymódosítás. Evvel el vagyunk késve. Most azt mondom, hogy az ösztöndíj mellett ez az, ami a legrosszabbul érint. Mert azt hiszem, hogy itt mindenféleképpen nagyon komoly változások szükségesek.

Ezt, ahogy lehet, el fogjuk indítani, és majd egyeztetnünk kell azokkal a jogászokkal, akiknél már úgy tudom, előkészítés alatt van ez az anyag, hogy ezek minél előbb oda tudjanak majd kerülni az országgyűlés elé.

Nekünk még ebben az évben feladatunk az is, hogy be kell vinnünk a hosszú távú kormányzati stratégiát az országgyűlés elé. Tehát jó lenne, hogyha ez most már végre elfogadást is kapna. Mert azért még végül is most egy zárt anyag van előttem, amit nemrégen kaptam meg, és amit én most tanulmányozok át. Itt már – el is takarom a Gyuri elől! – itt vannak költségek megjelölve. Természetesen akkor leszünk abban a helyzetben, hogy konkrétan tudjunk tárgyalni, amikor ott vagyunk a helyszínen. És akkor tudjuk azt, hogyha a mostani keretekből megnézzük, hogy mennyi maradt fölhasználatlanul, tudunk-e ebből esetleg átcsoportosítani és mi az, amit a jövő évben be fogunk tudni tervezni.

Nem tudok konkrét számokat mondani, mert szívem szerint most azt mondanám, hogy 25 milliárd forintot kérjünk a következő évre. De nem biztos, hogy ezt a dolgot el fogjuk tudni érni, már rázzák a fejüket nagyon, hogy nem. Mindenképpen egy megemelt költségvetést kérünk, ez teljesen biztos.

A kommunikáció. A kommunikációnál azt gondolom, nagyon fontos dolog. Elsőrendű fontosságú, mert eddig folyamatosan csak azt hallottuk, és azt láttuk, hogy mi miért vagyunk alkalmatlanok mindenre. Ezt vissza kell utasítani. Én azt hiszem, hogy már az elmúlt hetekben megfigyelhető egy változás. Ez a változás, remélhetőleg, csak erősödni fog. A kommunikációt abszolút meg kell változtatni, és érzékeltetni kell azt, hogy itt van egy társadalmi csoport, amelyik rossz helyzetben van, és ez pedig az egész társadalom felelőssége, hogy ide került, és végre itt a 24. óra 59. percében ideje, hogy elkezdjünk ebben az ügyben közösen dolgozni.

A társadalom többségének be kell vallania saját magának, ami komoly számvetési munka, hogy bizony nagyon sokat ártott a romáknak az elmúlt évtizedekben. Ez nagyon komoly dolog, én azt hiszem – és tudom, hogy nem is leszek azért a mondatomért népszerű – de ezt meg kell mondani, hogy bizony sajnos rengeteg olyan dolog történt, akarva-akaratlanul, ami oda vezetett, hogy ma ilyen előítéletes velünk szemben a társadalom.

Én nagyon szeretném a médiát erősíteni, így személy szerint – de én ebben egyetlen egy ember vagyok. Minden részét, hiszen azt hiszem, hogy van hír, aminek meg kell tudni jelenni, és rengeteg olyan pozitív hír van, amire rá lehet csatlakozni, és ami azt mutatja meg, hogy az ebből a társadalmi csoportból jövő emberek nagyon nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy egyáltalán életben tudtak eddig maradni.

Ezután, most még többet próbálnak majd bizonyítani, hiszen itt pontosan arról volt szó, amit a Gyuri is elmondott, és ehhez én is szeretnék csatlakozni, hogy ma már ott tartunk, hogy a roma emberek veszekednek azért, hogy ki tudja azt a munkát elvállalni. Ki tud egy közmunka programba bekapcsolódni. Hogy mindenki, akivel csak beszélünk, azt mondja, hogy csak egyet kérünk: hogy munkánk legyen. Itt régen nem arról van szó, hogy a romák nem akarnak dolgozni! Ezt tessenek elfelejteni. Mindenki. Itt arról van szó, hogy egyszerűen szinte lehetősége sincs arra, hogy a legális munkaerőpiacon munkát kapjon. Hogyha ezt el tudjuk fogadni, hogy ez tényleg így van, és nem keresünk mögötte... Ennek rengeteg oka van, hogy ez miért van így, vagy hogy miért vagyunk ma már abban a helyzetben, hogyha azt mondja valaki, bejelentkezik telefonon, hogy „Oláh vagyok”, akkor már köszönjük szépen, de be se kell jönni.

Ameddig ezt a társadalom többsége nem tudja, hogy ez tényleg így működik, addig könnyen azt lehet mondani, hogy nézd már, ez tényleg nem akar dolgozni. Tudatosítani kell, hogy ez így működik. Azon nagy viták vannak egyébként a roma szervezetek között, hogy szükséges-e az antidiszkriminációs törvény vagy nem. Ez nekem is egy új információ volt most, amikor a szervezet képviselőivel találkoztam. Megoszlanak erről a vélemények. Azt mondják, hogy egyrészt ez még jobban erősítheti az előítéleteket. Másrészt azt mondják, hogy maga a roma közösség ebben a pillanatban nincs olyan mentális állapotban, hogy egy ilyenfajta törvényt úgy tudjon befogadni, hogy az a törvény el tudja érni a célját. Én azt hiszem, hogy ezt a továbbiakban egyeztetni kell, mert az biztos, hogy ártani nem akarunk. Tehát ha egy törvényt beviszünk, annak úgy kell bemennie, hogy azzal a roma társadalomnak a tagjai, a tagjai nagy része egyet tudjanak érteni, és közöttük konszenzus legyen arra vonatkozólag, hogy szükséges-e ez, vagy pedig tényleg árthat a csoportnak.

Én például a foglalkoztatás területén el tudom képzelni a pozitív diszkriminációnak a lehetőségét. Fontos, akár az adórendszer támogatásával, akár a járulékok támogatásával. Ki lehet ezt találni. Én nem vagyok mindentudó ember, de azt gondolom, hogy Kiss Péter úr, akivel én ma találkoztam, és tudtam vele szót váltani, nagyon elkötelezettje ennek az ügynek. Ő maga ajánlotta fel számunkra, hogy a következő héten Lévai Katalin, aki az esélyegyenlőségi csoportnak lesz az igazgatója, a Teleki úr és én vegyünk részt egy egyeztető megbeszélésen. Váltsunk arról szót, hogy a közeljövőben milyenfajta programokat kell beindítani, illetve hol látjuk a beavatkozási pontokat.

Mi fel fogjuk arra hívni a figyelmét, hogy itt és itt a törvénykezésen változtatni szükséges, vagy javaslatot teszünk. Aztán meglátjuk, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi tárca ezt hogyan fogja fogadni.

A helyhatósági választások. Erre én, mint köztisztviselő, én nem szeretnék erre semmit mondani. Ha (Teleki) Laci itt lenne, akkor erről ő biztos nagyon sokat tudna beszélni. Nem mondhatok erről semmit. Nagyon fontos a helyhatósági választás, ennyit tudok mondani. Kulcsfontosságú a romák életében, és hogyha igazak azok az adatok, amiket a Gyuri az elején velünk ismertetett, akkor azt hiszem, és mindenki fogja érezni – akár azzal is, hogy már addigra feláll az államtitkárság, elkezd működni, történnek beavatkozások bizonyos területeken –, hogy megérzi azt, hogy az ő szavazata mennyire fontos lehet egy-egy település életében, és mennyire fontos lehet az ország életében. Én a roma emberek bölcsességében és józanságában fogok bízni, amikor azt mondom, hogy minden ember tud a saját sorsáról dönteni, és arról már tanúbizonyságot tettek, hogy igenis elmennek szavazni, és reméljük, hogy ezt októberben is meg fogják ismételni. Azt gondolom, hogy elég demokratikus voltam, a politikusok meg majd eldöntik, hogy ezt hogyan fogják megszervezni.

A pedagógiai folyamatok. A Szabad Demokraták Szövetségének a minisztere van az oktatási tárcánál. Vele még nem tudtuk felvenni a kapcsolatot, tehát én még vele nem találkoztam, mert nagyon is rövid volt ez az idő. De hát azt gondolom, hogy – ismerve az SZDSZ-nek a programját, és ismerve a Magyar Szocialista Párt programját – ebből a két programcsomagból már ki tudjuk olvasni azt, hogy mi várható ennél a tárcánál. Vannak olyan részek, amiben mind a két politikai párt meg tud egyezni, amit kulcsfontosságúnak tart. Ilyen a szegregációnak a kérdése, ilyen az óvodáztatásnak a kérdésköre, amit én nagyon-nagyon fontosnak tartok. Az, hogy ne ötéves kortól kezdve kerüljenek a gyermekek óvodába, hanem kerülhessenek be már hároméves korukban. Hiszen nem arról van szó, hogy ők a kisegítő osztályba kell, hogy kerüljenek, hanem csak arról van szó, hogy egy nyelvi kommunikációs nehézségük van, egy szocializációs problémájuk, ami egyébként szerintem az óvoda három éve alatt a gyerekek 80-90 százalékánál teljes mértékben behozható hátrány.

Remélem azt is, hogy ahogy egy kicsit a roma emberek is érzik, hogy javul az életszínvonaluk, úgy a gyermekeknek a helyzete is javulni fog. Én ezt nagyon fontos dolognak tartom, hiszen ezek a gyerekek a jövő letéteményesei. Egyrészt kellene az óvodában, kellene magában az általános iskolában. Tudjuk, hogy hol vannak a kulcsfontosságú problémák: a negyedik és ötödik osztály között. Ott van a legtöbb probléma, tehát ott kell majd valamilyen úton-módon tudnunk rásegíteni. Hol van még a nagy probléma? Nyolcadik és a középiskolába való átlépésnél, ahol a gyerek az első évben már le tud morzsolódni, hogyha nem nyúlnak utána. Ki kell találni, ott kell esetleg a patronálás? Ott kell esetleg az utógondozás a gyermek számára? Ezt majd a szakértőkkel együtt, akik az oktatásnál szakértők, ott ezt ki lehet dolgozni, és meg kell a gyermekeket erősíteni.

Nemzeti és etnikai kisebbség. Itt van a rákfene, rögtön bele lehet abba kapaszkodni, hogy a cigányság az etnikai kisebbség, és ezzel már ki is zárták egy ilyen pályázatból. Egyébként a mi hétvégi kollégiumunk is kapott Torma úrtól egy ilyen levelet Bátonyterenyén. Mi is nagyon örvendeztünk neki. De hát most nagy szerencsénk van, mert itt van Furmann doktor, hogy hogyan tudjuk ezt esetleg megpiszkálni. Hogy milyen alapon tudjuk ebben a pillanatban megváltoztatni. Nem akarom én ezt a dolgot elbagatellizálni, tehát én azt hiszem – és ez a saját véleményem, tehát nem tudom azt mondani, hogy én ezt egyeztettem Teleki úrral vagy mással, a saját véleményemet mondom el –, hogy én évek óta vagyok a Soros Alapítvány oktatási kuratóriumában. Én azt látom, hogy nagyon sok jó kezdeményezés van oktatás-ügyben, és minden évben financiális problémákkal küzdenek azok a programok, amiket a Soros Alapítvány hosszú-hosszú évekig támogatott. És most, amikor a kivonulási szakasz van, akkor mindegyik feje fölött ott van a bárd, mert nem sikerült azt elérni, hogy az oktatási tárcánál ki tudjuk harcolni azt, hogy igenis, amelyeknek eredménye vannak, amelyek igazolják, hogy jól dolgoznak, azok kapjanak a forrásokból.

Ha ez személy szerint rajtam múlik, akkor természetesen egy ilyen tárgyalásnál azt fogom képviselni, hogy ezeket meg kell nézni, hogy mi átemelhető a magyar közoktatásnak a rendszerébe, hogyan lehet ezt beilleszteni, és hogyan lehet ezekre a támogatásokat előteremteni. Én most nem tudom azt mondani, Jani, hogy ez holnapra így lesz. De én azt például borzasztónak tartom, hogy egy hétvégi kollégiumnak meg kelljen szűnni, amikor tudjuk azt, hogy ott negyven gyereknek segítenek egy egész évben, és egyetlen egy gyerek nem bukik meg. Hogyha meg bent lenne a porosz modellben, akkor lehet, hogy a negyvenből huszonöt bukna meg.

Arra számítok, hogy maga az oktatási tárca is rámozdul arra, hogy valahogy nem jól van ez a dolog, és tulajdonképpen a tárgyalások során egyfajta konszenzushelyzetet is ki fogunk tudni alakítani, de hát ehhez majd találkoznunk kell a társának a képviselőivel. Illetve itt egy megerősített csapatunk lesz a romák köréből. Maga miniszterelnök úr kérte ezt a személyes találkozáskor, hogy ő ezt a tárcát nagyon szeretné nagyon jól megerősített állapotban látni. Azok a szakemberek, akik odakerülnek, érezzék kutya kötelességüknek, hogy ismerve a problémát, a magyarországi oktatási helyzetet, olyan javaslatokkal tudjanak előállni, illetve a roma koordinációs tanács, akit a miniszterelnök úr fog vezetni, hogy ott igazából hatékonyan tudjunk majd egy tervet kidolgozni, ami ezt a problémát kezelni tudja.

Remélem, hogy nem voltam nagyon politikus ebben a kérdésben, de megpróbáltam elmagyarázni, hogy én ezt a dolgot most innen látom. Aztán lehet, hogyha a jövő héten oda kerülünk, és újra tudnánk beszélni, akkor másképp látnám. Biztos, hogy ez most ezt az átmeneti problémát nem fogja megoldani. Ezt fogjuk jelezni, hogy sorban jönnek vissza ezek a levelek. Ahogy visszajött az Amritába, visszajött hozzánk, visszament máshova is. És ez tulajdonképpen azt jelentheti, hogy a második félévben ezek az oktatási intézmények nem fognak tudni működni. Tehát ezt ki kell mondani, ezt meg kell írni, Tibor, nektek is ezt meg kell írni, ezt alá kell támasztani, és akkor közösen fogunk nyomulni veletek. Közösen, és mindenkivel, akivel lehet.

Az Európai Unió. Hasonló problémák. Az egész régi keleti részen hasonló problémákkal küszködünk. Én jártam a környező országok egy részében, és látom azt, hogy még talán nálunknál is rosszabb a helyzet. Egyszerűen megdöbbentő. Úgyhogy egy picit talán előrébb vagyunk. Ez nem adhat nekünk elégedettségre okot egyáltalán, mert azért itt is van nekünk min javítani.

Én el akarom felejteni egy kicsit ezt az Uniót, de ezt a kérdést akkor is meg kell oldani, ha nem megyünk az Unióba. Az, hogy az ország oda tart, ez nagyon jó. Akkor viszont lehet, hogy mi ebből most egy kis helyzeti előnyt is tudunk olyan szempontból kovácsolni, rá kell segíteni a kormányzatnak erre a kérdésre, de az biztos, hogyha most nem lenne itt a fejünk fölött ez az Európai Uniós csatlakozás, ezt a kérdést akkor is kezelni kell.

Természetesen tudjuk, hogy az európai cigányságnak van egy szervezete. Még most korai arról beszélnünk, hogy lesz-e egyfajta közös munkálkodás, közös együttgondolkodás. Valószínűsíthetőnek tartom, hogy igen. Hiszen az Unión belül fontos lenne, hogy a világ romái találkozzanak, megismerjék egymás problémáit, tudjanak esetleg egymással egy jó kapcsolatot kialakítani. Illetve tanulni is kell ám egymás tapasztalataiból, mert ahol már valami jól működik, azt nem biztos, hogy nekünk újra ki kell esetleg próbálni a gyerekcipőből, hogy esetleg belebukjunk. De fordítva is: biztos vannak olyan hasznosítható ötletek, amiket mind a sok részről föl lehet használni.

Az Arany Jánosnál itt elővettem ezt a „szupertitkos” anyagot. Azt mondja, hogy „az Arany János Országos Tehetséggondozó Program roma kollégiumi alprogramja 2001. szeptemberétől három kollégium számára nyújt lehetőséget pályázat útján a hátrányos helyzetű roma gyerekek tehetséggondozására”. Tehát ez egy nevetséges dolog! Miért csak a három kollégium számára nyújt? És miért alprogramként nyújt? Itt is van, hogy ebben a Collegium Martinum, a Vay Ádám Gimnázium és a Don Bosco általános és szakképző iskola. Tehát ez volt az a három. Ha valamin dolgozni kell, akkor az, hogy ez egy Arany János tehetséggondozó ösztöndíj, akkor abban teljesen mindegy, hogy valaki roma származású vagy nem roma származású, mindenképpen kapjon benne helyet, hogyha az eredményei, a munkája ezt lehetővé teszik. Ez már ebből rögtön kiderül. Ezt majd aláhúzogatjuk, és akkor a továbbiakban ebből már lehet dolgozni.

Nem tudok még mást neked válaszolni. Nem akarok hülyeségeket beszélni, mert olyan társaságban vagyunk, akik azt mondják egy év múlva, hogy de itt a Berki Judit ezt mondta, és itt a Kerényi Gyuri meg még ráadásul föl is veszi, hozza a rádió, és akkor itt majd szembesülök azzal, hogy én olyan felelőtlenül ígérgettem. Nem merem ezt megtenni. Azt tudom mondani, hogy ebben a pillanatban ketten vagyunk, és nagyon sok mindenkivel még nem találkoztunk. Olyan segítőink vannak, akik már régi motorosok a közigazgatásban, és egyengetik a mi útjainkat, hogy megismerkedjünk emberekkel, hogy ne kelljen végigvárnunk különböző hivatalos találkozókat. Tehát itt tartunk, ebben a szakaszban, és most ne várjátok azt, hogy egy nap után azt tudom mondani, hogy a bölcsek köve itt van a zsebemben – mert ez nem igaz.

Ha szabad, akkor rövid kiegészítésképpen fölvázolom, hogy mit jelent ez a roma alprogram. A roma alprogram abban különbözik a nem-roma főprogramtól, hogy a nem-roma főprogram öt évig tartja a gimnáziumban a gyereket, megduplázza a fejkvótáját a gimnáziumban és a kollégiumban, és ösztöndíjat kap a gyerek. A roma alprogram az abban különbözik ettől, hogy négy évig tart, csak a kollégiumban duplázza meg a fejkvótát, és nincsen ösztöndíj. Ebben különbözik a roma alprogram a nem-roma főprogramtól. Semmi egyébben nem különbözik. Tehát nincsen tartalmi különbség, csak ez az apróság, hogy végül is így harmad-annyi plusztámogatás jön ki, hogyha ennek utánaszámolunk. Ennyi a roma alprogram. Úgyhogy ezt talán érdemes az aláhúzások mellé odaírni, ezt az egyharmad költségráfordítást.

Kalocsáról jöttem, és nem kérdezni szeretnék, csak kiegészíteni a Juditot. Sajnálom, hogy Teleki Laci barátunk nincs itt. Azt szeretném kérni a kedves Judittól, hogy ne essen ugyanazokba a problémákba bele, amibe esetleg annak idején mások is, esetleg én is beleestem. Én nem bántani akarok most senkit, de mondom. Nagyon sokat hallottuk a Horn-kormány idején, hogy hárommilliárd a romákra. Aztán nyolcat, most tizenegyet. Akár emberjogi aktivistaként is mondhatom azt, hogy tiltakoznék, ha nem te mondanád. Tudom, hogy nem rosszhiszeműen mondod. Mert ebben a teremben mindenki tudja, én úgy gondolom, hogy a különböző szaktárcákhoz kerül ez a pénz, és ezek a szaktárcák nem költötték a romákra.

Én nagyon bízom abban, hogy ti ott vagytok Telekivel, és majd nem lesznek ilyen gondok. Örültem, amikor azt mondod, hogy nem egyedül szeretnéd vinni a fáklyát. Én tudom, hogy az országban nagyon sokan mögétek fognak állni, vagy állnak, de nem szabad beleesni abba sem, amit említettél, hogy majd akkor mi, romák megoldjuk a magyarországi romák problémáját. Én megerősítelek ebben, kedves Judit, az előbb azt mondtam, hogy ügyelni kell erre a 8 meg 11 milliárdra.

A harmadik kiegészítés meg a kommunikációs ügy. Az előző kormánynál is nagyon jól kommunikáltak. Szeretném, hogyha nem esnétek bele ebbe a jó kommunikációs programba. Én bízom benned, ismerjük egymást, csak én azt szeretném, ha négy év múlva itt lennénk a Kossuth Klubban, és nem számonkérni szeretnélek négy év múlva, hanem azt szeretném, hogyha négy év múlva itt ünnepelnénk. Azt ünnepelnénk, hogy mint a magyar kormánynál dolgozó Berki Judit vagy Teleki László, és nem akarom sorolni a neveket egyébként, hogy nem estek bele abba, amibe az előző... nem mondom hogy barátaink: kollégáink beleestek.

Tudnék hosszasan beszélni, de mégsem kell, mert hogy mindenki ismer téged. A kommunikációnál maradva még, Kerényi Gyurihoz is egy-két jó szó. Kerényi Gyurival, esetleg aki nem tudja, mindig cikizni szoktuk egymást. De most nem cikizni szeretnélek, Gyuri, esküszöm, vagy ahogy arrafele, felénk mondják a romák: haljak meg! Én nem gondolom, hogy problémát kellene, hogy okozzon az neked, hogy a kívánságműsorban mit üzennek. Nem hallgatom a rádiótokat, mert hogy Kalocsán nem lehet hallani egyébként, lehet, hogy hallgatnám. Attól függ, nem ismerem. Ezért nincs kritikám rá. De arról, amit mondták, az, hogy megvágjátok a kívánságműsort, én úgy gondolom, hogy nem kellene megvágni, mert egy tény, igen, egy kész tény, hogy oda küldenek, a börtönbe küldenek a romák nagyon sokan számokat. És nem azt jelenti, én úgy gondolom, hogy a műsorvezetőnek el kellene mondani, fel kell vállalni, igen, hogy nem az összes roma van Budapesten a börtönökben, hanem a kívánságműsorunkat ezek veszik igénybe és ingyen. Én úgy tudom, hogy ingyen van ez a műsor.

És négy év múlva remélem, hogy találkozunk majd itt és ünneplünk.

Nem kell négy évig várni. A Bibó István Társaság ezt a témát napirenden fogja tartani. Egy-másfél év múlva biztosan visszatérünk rá.

Zárszóként is elhangzott, a Bibó István Társaságnak rendszeresen lesznek ilyen találkozói, és természetesen reméljük, hogy többen is el fognak jönni. Mert, mint ahogy a mai témánk jelezte, ez a kérdés valóban nemzeti ügy.

Végezetül csak hadd mondjak még valamit, amit a Kerényi Gyuri is próbált érzékeltetni. Én egy ilyen laza köz-szóval vagy lapos kifejezéssel tudnám mondani, hogy a gondolkozásunknak kéne megváltozni. A gondolkozás megváltozása nagyon-nagyon fontos lenne, és akkor tudnának előrébb menni a dolgok. Most csupa közhelyet sorolok föl egymás után, de hát az élet tele van ilyen közhellyel. Ahogy a Gyuri vergődik időnként a pénztelenségben, hogy ugyanakkor írunk ilyen segélykérő leveleket magyarországi multinacionális cégeknek, és akkor onnan úgy jönnek vissza a levelek, mint ahogy a minisztériumból, amit a fiatal hölgy felolvasott. Pedig a magyarországi multinacionális cégek is támogathatnának, támogathatnák ezt a tevékenységet, támogathatnák ezt a munkát, mert így lenne igazából nemzeti üggyé. Mert azt mondjuk, hogyha a probléma az társadalmi probléma, akkor a probléma megoldásának is társadalminak kell lenni. Tehát be kell vonni az egész társadalmat.

Köszönöm az előadóknak az előadását. Köszönöm a kérdéseket, az aktív részvételt. Viszontlátásra.